Lunar Eclipse 17.fejezet

Sziasztok!Itt Chinty.Ma én hoztam nektek a legújabb fejezetet.Most nincs komi határ, de szedjétek össze magatokat mert az előzőnél sem volt hű de sok komi.Jó olvasást pusz.

Mentőakció 2/4

(Bella szemszöge)

-Bella, minden rendben lesz!-suttogta közvetlen mellettem Alice.-Se Dimitrinek sem pedig Edwardnak nem lesz baja.-nyugtatni próbált, de nem ment, ajkam már remegett a feltörő zokogástól.Szerettem volna azt hinni hogy minden rendben lesz, de nem ment.
-Miért történik ez velem?-kérdeztem magamtól.Bevetettem magam az erdőbe sarkomban Alec és Alice suhant.Edward kellemes illatát kutatva próbáltam nem pánikba esni.Egy örült pillanatban azt képzeltem megéreztem azt az illatot amit nagyon jól ismerek.Majd az illat erősödött.Emberi illatot éreztem, egy kis mással keveredve.Nem éreztem kaparást a torkomban, nem éreztem hogy éhes lennék.
-Ez meg mi lehet?-kérdezte váratlanul Alec.-Talán ember jár erre?-hangja egyszer remegett csak meg.
-Nem hiszem hogy emberrel van dolgunk!-susogtam majd az illat irányába kezdtem futni.Egyre közelebbről jött az illat és engem egyre jobban elvarázsolt.Egyenesen a szívemig hatolt ez a kellemes illat.
Amikor kiléptem a tisztásra kikerekedett szemekkel néztem az illat forrását.Egy kislány!-hüledeztem.Egy gyönyörű kislány sötétbarna szemekkel véres ajkakkal.Hunyorogva nézett rám majd kérdésre nyitotta vérvörös pici ajkait aztán csukva tartotta.Kezeit kitárta elém arra várva hogy felemelem.1m-er sem volt közöttünk mégis minta távol lett volna tőlem.Közelebb akartam menni.Sokkal közelebb.
-Anya?-kérdezte vékony hangon.Meghatottság suhant végig rajtam és megfeledkeztem minden bajomról.
-Királynő hátráljon!-mondta Alec.Elém állt védekező állásba, és rámorgott a kicsire aki első pillanattól kezdve belopta magát a szívembe.
-Elég!-ordítottam amikor a kislány két fejét a térdére hajtva pityegni kezdett.Kikerülve Alec-et a kislányhoz sétáltam majd a karjaimba kaptam.Teste Forró volt, akár az égetett vas, teste puha volt és kellemes.-Nincs semmi baj!-susogtam a hajába,majd apró csókot leheltem a homlokára.Vajon ki ez a kis lény?Honnan jött?Miért ilyen emberi és vámpíri egyszerre?-Hogy hívnak?
-Nem tudom!-suttogta lágy hangon.-Te vagy a mamám?
Ekkor döbbentem csak rá mennyire a szívemhez nőtt.Meleg kezeit az arcomra tettem majd felkuncogott angyali hangon.Véres ajkait lágyan és puhán az arcomra nyomta.Néhány másodperc múlva édes szuszogása volt halható.
-Egy félvámpír!-suttogta Alec.-Akár csak ön, is volt.-az ön megnevezőn felhúztam az orromat és morogtam valamit.
-Szerintem ideje indulnunk!-harsogta Alice félszegen.-A látomásom szerint valahol a közelben vannak.-milyen látomásról beszél itt nekem?
-Tessék?-kérdeztem hisztérikusan.
-Amíg te a kislány nyomát követted, nekem látomásom lett.Edwardról...és három Románról.-suttogta az erdőt pásztázva.
-Akkor talán nem kéne itt totojáznunk!-harsogtam.A kicsi testét szinte magamhoz vontam, nagyon óvatosan nehogy bármi baja történjen.Ő most már az én felelőséggem, az én sorsom ahogy Edward is.
Futásnak eredtünk, és a szél szinte lobogott mellettünk.Testem lelkem ismét izzani kezdett a félelemtől és az Edward iránt érzet szerelmemtől.tudtam hogy sokáig nem hívhatom kislánynak a kezemben szunyókáló kis csodát, de most se kedvem se agyam nem volt hozzá.Edward és az őt körülvevő veszedelmekkel voltam elfoglalva.De biztosra vettem hogy akár az életemet is adnám hogy megmentsem.
Ekkor mégis bevillant egy név, mely tökéletesen illet ehhez a kis csodához.Bonnie...Bonnie Cullen, egy tökéletes név lehetne számára.Az én kis Bonnie-m.
Egy órával később Jasperre, Rosalieval, Jane-el és Damonnal találkoztunk akik furcsán nézték a kis csodát a kezemben.Vagyis Bonnie-t aki attól a perctől fogva a kislányom amikor megláttam és rákérdezett én vagyok-e a mamája.Igen, én vagyok.Most már.
-Nincs semmi baj!-nyugtattam a már védekezésbe álló Damont és Jane-t.
-Hiszen ő egy...-kezdte Rosalie.
-Egy félvámpír aki mától hozzám tartozik!-fejeztem be.-Csak is hozzám...-és Edwardhoz!-mondtam gondolatban.
-Hogy hívják?-kérdezte Rosalie.
-Bonnie!-suttogtam szemeim ismét gyönyörű arcára siklottak és szemeire amik most csukva voltak.
-Hihetetlenül nyugodt, még a körülményekhez képest is!-suttogta Jasper meghűlve.-Talán egy csapda!
-Nem!-morogtam.-Az lehetetlen!
-Jasper te tényleg mindent túl reagálsz!-jegyezte meg Rosalie.
-Ezt most hagyjuk!-szólt közbe Alice.-Edward illatát érzem a levegőbe!
Mindenki egyszerre vett levegőt, kivéve Alice-t aki már rég szimatolt.Edward illata...igen ez csakis csak az övé lehet.Közvetlen közelről érezhettem, és most is érzem.Itt van nem messze, tőlünk...és mások is.A kis Bonniet aki már-már ébredezett, Rosali kitárt karjába helyeztem.Pici felém kezdte nyujtogatni hogy vegyem vissza, fájdalmasan néztem el szomorú arcáról.
-Nincs semmi baj!-mondta nek Rosali.
-Damon,Jasper, Alice és Jane ti velem jöttök.-jelentettem ki.-Alec és Rosali visszamentek a Cullen házhoz és meg véditek Bonnie-t!
-Kit?-kérdezte az emlitett.
-Hát téged, kincsem!-válaszolta Rosali.
-Mama adott nekem nevet?-kérdezte lágyan meghatott hangon.-Nekem sosem volt semilyen nevem.
-Most már van!-fordultam felé.-Megigérem hogy sietek vissza!-igértem neki majd apró puszit nyomtam puha arcára.Megfordultam és futásnak eredtem, mit sem törödve most senki mással csak életem szerelmével akinek illata betegte egész Forksot.Edward tökéletes arca lebegett előttem amikor kiértem egy tisztásra ahol félelmem sokazodott amikor megláttam három ismert arcot körölöttük 7 igen fejlett újszülött vámpírt.Ez már felért egy...Pont ekkor láttam meg őt.Dimitri a térdén feküt az egyik szélső emberke előtt.Engem nézett fekete szemeivel, bőre sápattab volt mint szokott.Szemei beesettek, arca fájdalmat tükrözött és úgy ült ott mint egy tökéletes szobor, vámpírokat megszényenitő modon.
-Engedjétek el a barátomat!-orditottam kiméletlen hangon.
-Ez most komoly?-nevetett fel a jobb szélén álló férfi.-Még ő merészel nekünk parancsolgatni?Hát cica, nem vagy olyan helyzetben.Tekintve hogy ti 5-en vagytok mi meg 10-en!-gunyosan nézett rám és ettől csak mégnagyobb haragba gerjedtem.
-Jobb ha megadod magad mert megölöm a szerelmed!-mondta a középső.Dim nem a szerelmem te idiota tudkó.-bár ezt nem mondtam ki.
-Dim nem a szerelmem!-mondtam mégis ki.-Hanem az életem, a másik részem.-aki nélkül nem tudok élni.Ekkor jöttem csak rá se szerelmet se baráti érzéseket nem tápláltam iránta.Már szinte a részem volt.Egy iker testvér vagy több.De szerelmet nem és megnyugodtam.
-Én nem rá gondoltam, Bella!-mondta egy gunyos mosollyal az arcán.Kezeim remegni kezdtek és az agyam is cserben hagyott amikor félre lépett és megláttam Edwardott.A földön feküdt és vonaglott a fájdalomtől.A szemeim égni kezdtek, de könycseppek nem jöttek.Nem jöhettek.Az agyam nég felsem fogta amikor cselekedni kezdtem.Futottam, szerelmem felé amikor valaki elém állt.Felnéztem és apa tökéletes arcával találtam szeme magam.
-Nincs semmi baj!-suttogta.-Meg mentjük!-igérte.Hinni akartam neki.
Arcomat mellkasába temettem majd zokogni kezdtem.Könnyek nélkül zokogtak amíg Edward szaggatott sóhajait és fájdalmas nyögéseit halottam.Bonnie és Edward arca lebegett előttem.Megnyugodtam.És nem Jaspernek köszönhetően.Hiszen a pajzsomat felvontam....A pajzs.Egy terv fogalmazódott meg bennem...