Lunar Eclipse - 11.fejezet

Szijasztok. Itt Waneeey. Meghoztam a következő fejezetet. Csináltam jó kis függővéget *ördögi vigyor* A komihatár 14 komit. Most már írjátok meg, mert míg nem lesz meg, addig nem hozunk frisst. Bocsi, de így fair. =) Na, jó olvasást drágáim.

Telefon beszélgetés.
(Bella szemszöge)

-         Körülbelül mikor érnek ide? – sürgettem Alice-t. Semmi képen sem hagyom, hogy bármi baja essen Edwardnak.

-         Egy óra. – motyogta Alice ledermedve. Fellélegeztem, mikor eszembe jutott a legfontosabb dolog.

-         Hatvanhét jogos százalék az enyém. – mondtam, és az ólomsúly, ami a lelkemre nehezedett enyhülni kezdett, és már csak hűlt nyoma maradt.

-         Hogy érted ezt? – kérdezte Alice homlokát ráncolva.

-         Úgy, hogy nem hozhatnak komolyabb ítéletet a jogos döntsem nélkül. Apám terve befuccsolt. – mondtam. A hideg is kirázott, mikor apámra gondoltam. Elveszi a boldogságomat. Elvenni mindent, ami fontos számomra, nos, ezt nem fogom hagyni. – Nem jogos ítélet, márpedig azt büntetik. Nem akarok senkit bántatni, de nem fogom engedni, hogy egy ujjal is hozzáérjenek. Apu irreálisan dühös, de majd lenyugszik. Sosem gondolta komolyan, hogy ez nem fog megtörténni. Ő küldött ide, vállalja hát a felelőséget a tetteiért. Ha nem tetszik, akkor kiengedem kicsit magam. – a végét elmosolyodtam.

-          Lesz bunyó? – találta meg a hangját Emmett. Sóhajtottam, majd legyintettem egyet, mintha csak egy legyet szerettem volna elhessegetni.

-         Nem. – mondtam szárazon. – viszont apám túl nagy jegekre merészkedett. Most azonnal beszélek vele. – mondtam, majd választ sem várva felballagtam a mobillomért.  Kikerestem a számot, és megnyomtam a „hívás” gombot. Első csörgésre felvették.

-         Mond, te mi a francot képzelsz magadról!? – kiabáltam bele a telefonba.

-         Bella. – szólalt meg apám hangja a telefonban.

-         Hát rohadtul nem érdekelnek a gondolataid, világosan beszéltem? Szóval a tárgyra térek: nem szeretnék itt senkit sem meglátni. Gondolkozz el rajta, jó? Több jogom van ebbe beleszólni, és ne akard, hogy odamenjek Én is, és személyesen intézzem el Őket, világos? Elegem van abból, hogy csak magadra gondolsz! – kiabáltam érzéstelenül. Tudtam, ha halkan is beszélek, akkor is ugyanúgy meghallja, de kiabálnom kellett.

-         Nem hallgatsz meg, de az apád vagyok, jogom van felletted.

-         Ezután nem nagyon tekintelek annak, jó? – kérdeztem élesen. – Elvesztetted a bizalmamat. – mondtam szárazon.

-         A miatt a fiú miatt, igaz? – kérdezte szúrósan. – Teljesen elvette az eszedet, ezzel együtt a szüzességed, és a szívedet is egyben!

-         És akkor mi van? – kiabáltam – Nem érdekelnek az elveid. Születésem Óta úgy tanítasz engem, mint egy kutyát: nem Bella nem szabad szeretni bárkit is, teljesen magányosnak kell lenned! – kiabáltam gúnyosan. – És tudd meg, ha bármi baja lesz Edwardnak azt… azt… nem fogod megúszni szárazon! – kiabáltam. Éreztem, hogy az ott jelen lévők mind hallják azokat a dolgokat, amelyeket most apám fejéhet vágok. De egyébként nem különösen érdekelt. – És most viszlát! – lenyomtam a telefont, és mérgesen mordultam egyet. A düh, mint forró láva öntötte el a testem minden pontját a fejem búbjától a lábujjaimig.

-         Elintéztem. – morogtam miközben lesétáltam a földszintre.

-         Hallottuk. – vigyorgott Emmett. – Szerintem száz kilométeres körzetben hallották. Tök jó, hogy valaki mert így beszélni Aro Volturival. – mérgesen pufogtam egyet, majd felvonultam az emeletre. Dühösen dobtam le magamat az ágyamra. Ki, és be fújtam a levegőt, hogy lenyugtassam magam. Ha apu valamit elkövet Edward ellen, akkor el fog veszíteni engem, és remélem azok után, amit elmondtam neki kicsit magába száll, átgondolja a tettei következményeit. Gondolom most azon rágódik, hogy hiba volt ide küldeni engem. De én nem bánom ezt az egészet, sőt szerintem ez volt életének egyik legjobb döntése, és bár nagyon dühös vagyok rá, megértem. Valamilyen szinten. Egyedüli gyermeke vagyok, nem törődött bele abba, hogy saját akaratom lesz, és nem mozgathat úgy, mintha csak egy marionett babú lennék. Saját akaratom van, magam hozom  a döntéseket.

-         Bejöhetek? – dugta be Edward bronzvörös üstökét az ajtón.

-         Gyere be Cassanova. – mondtam csukott szemmel.

-         Nem kellett volna ennyire kiborulnod apád miatt, csak védelmezni akart téged. – mondta, és csukott szemmel is hallottam, hogy a fejét csóválja.

-         Nem fogom engedni neki, hogy egy újjal is hozzád érjen. – mondtam makacsul kitartva az igazam mellett. – Túlságosan is fontos vagy nekem. – mondtam. Gyengéden cirógatta kezei az arcomat, és ettől varázsütésre pattantak ki a szemeim. Borzongás lett rajtam úrrá, és ismét éreztem a vágyat Edward után. Magához vont, és megcsókolt. Ajkai gyengéden simultak az enyéimre, majd belelendültek a nyelveink is a játékba.

-         Szeretlek. – leheltem két csók között.

-         Én is szeretlek. – hallottam a válaszát. Kezei végigsiklottak a gerincemen, elérve a fenekemet, amibe belemarkolt. Belenyögtem a csókba, és szenvedélyesebben csókoltam Őt. Kezeimmel görcsösen markoltam bele a hajába. Belemosolygott a csókba. Hátradöntöttem az ágyon, majd ráültem a csípőjére. Ajkai nem eresztették el az enyéimet. Hevesebben csókolt engem, mikor pont úgy helyezkedtem, hogy az ágyékán ültem. Bár volt rajtunk nadrág – megjegyzem, remélem nem sokáig – mégis éreztem, hogy kíván engem, és ennek nagyon örültem.

-         Akarlak. – suttogtam a fülébe, próbáltam sexys és az érzéki hang keverékét megütni, amivel feltüzelhetem. Hevesebben válaszolt, mint hittem volna. Nem szólt semmit, csak leszakította rólam a pólót. Kikapcsolta a melltartómat, és mint kiéhezett vad a melleimre vetette magát. Próbáltunk halkak lenni. A vállába temettem az arcomat, hogy a sóhajaimat elnyelve selymes bőre. Beszívtam bódító illatát, majd szelíden beleharaptam a nyakába. Jóleső morgás szakadt fel a mellkasából, és még jobban, de mégis gyengéden szívogatta a melleimet. Ha harc, hát legyen harc. Leszakítottam a felsőjét, csodáltam egy ideig testét, majd a nadrágja is ugyan erre a sorsra jutott. Szoknyámat levéve rólam megcsókolt. Leszedtem róla a nadrágját. A falatnyi tangámat félretolva belém hatolt. A kéjes sikolyomat csak úgy tudtam megakadályozni, hogy ajkaimat az övéire tettem. Csípőmmel lassú, élvezetes mozgásba kezdtem. Halkan sóhajtottam, majd gyorsabb, lendületesebb mozgásba kezdtem. Egyre hangosabban nyögtem, mégis majdhogynem csak Ő hallotta. Mikor elérkezett a robbanás ajkát az enyémre nyomta, és ez nyomta el a végső élvezet édes hangját. Tudtam, hogyha neki valami baja esik, akkor én nem élem azt túl. Ha meghal, én teljesen biztos, hogy követem. Nem érdekel akkor Voltera, ha Ő nincs velem. Nem érdekel semmi rajta, és újdonsült családomon kívül.

-         Annyira szeretlek téged. – mormolta nekem, miközben a mellkasára vont.

-         Én is nagyon szeretlek, Edward. – mondtam, majd felemeltem a fejem, és rá néztem. Tekintetünk egybeolvadt, s mosoly kúszott angyali arcára. Az én imádott féloldalas mosolyom… Majd az arca hirtelen elkomorodott.

-         Mi a baj? – kérdeztem, miközben öltözni készültünk.

-         Apádék ide tartanak. – Megdermedtem helyzetemben. Tehát mégis ellenem fordul….