Lunar Eclipse 13.fejezet

Sziasztok!Most én Chinty hoztam a kövi fejezetet.Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését:)Komi határ:17 komi!Szerintem ez nem sok:)Jó olvasást:)

Dimitri vallomása

(Bella szemszöge)

-Remélem nem zavartam meg semmit!-halottam meg Dem kemény hangját.A hatalmas vágy amit Edward hozott ki belőlem, elmúlt. Helyette undorodni kezdetem saját magamtól, amiért megfeledkeztem Dem-ről.

 -Jah, nem!-mondtam majd egy lépést elhátráltam Edwardtól, aki dühösen nézte barátomat.-Bocsánat!-susogtam magam elé.

-Azt hiszem...kettesben hagylak titeket!-mondta Edward.-Rátok fér a beszélgetés.

Nem értettem mire céloz először, majd váltottam egy kis pillantást Dimitrivel, aki engem nézett.Vörös szemei elárulták hogy fájdalmai vannak.

 -Oké!-mondtam majd Dim már mellettem is termett.Kezeit gyengéden az enyémre helyezte majd az erdő felé kezdett húzni.Meleg kezei még akkor sem engedtek el amikor futni kezdtem vele együtt.De egy véletlen pillanatban nem is akartam hogy elengedjen.Ekkor jöttem csak rá hogy nekem szükségem van arra hogy Dim mindig mellettem maradjon.Több volt mint egy átlagos barát, a köztünk kialakuló érzelmek már testvéri szeretetté alakultak.

Hirtelen állt meg, majd azzal a lendülettel a hátára is rakott.

           -Innentől a hátamon utazol, angyalom.-susogta majd futni kezdett.Automatikusan a nyaka köré csavartam a kezemet, testem a hátának préselődöttem lábaim dereka köré csavarodott.

Szinte olyan gyorsan telt az idő, mint amilyen gyorsan futottunk.Dimitri illatára koncentráltam ,és arra mennyire szeretem, mint testvéremet.Olyan régen voltam vele kettesben, és sok dolog történt azóta.

          -Hol vagyunk?-kérdeztem több mint egy órával indulásunk után.

          -Réten!-suttogta majd hátrébb állt.Két lépés távolság volt kettőnk közt.-Ez a hely, sokat jelent számomra.És megszerettem volna osztani veled, kicsit Bella.

          -Csodálatos!-nyögtem fel elbűvölve figyeltem a szép helyiséget.

          -Egy csodálatos lény, egy csodálatos helyen!-mondta mosolyogva majd közelebb jött, szép lassan és szinte érzékien.

          -Hülye!-mondtam.Majd játékosan megütöttem a vállát, leküzdve a köztük lévő távolságot.Rubint vörös szemei izottak valami megmagyarázhatatlan dolog miatt, apró gyöngyök csillogtak benne. Még soha sem láttam szemeit ennél gyönyörűbbnek.

         -Én csak az igazat mondtam!-mondta, hangjában keveredett a fájdalom, a szomóruság, amitől a lényem egy része ugyan így érzett.

         -Én is!-vallottam be.-Te tényleg hülye vagy!

         -Csak is miattad!-susogta ismét.-Melletted nem is lehetek más, csak egy hülye fickó aki lekéste álmai nőét, egy másik férfi miatt.

Szinte sejtettem mi jön most és teljesen rettegtem.Dimirti viselkedés...és Edwardé is...Féltem hogy kimondja azt a szót amitől, testem lelkem fájdalmat érez.Mert sajnos nem tudom viszonozni.Jól mondta:Elkésett!

         -Dimitri!-nyögtem fel keservesen.-Én...

         -Szeretlek, Bella!-mondta majd kezeit a derekam köré csavarta.Érintésétől kisebb borzongás futott végig rajtam, ami megijesztett.És a szó is amit kimondott.-Már nagyon rég óta szeretlek!Bánom hogy soha sem mondtam, bánom amiért elkéstem...de kérlek mond hogy van-e még egy kis esélyem arra hogy te is szeretsz?-mondta.-Elkéstem, tudom, de egyszerűen nem tudok nélküled élni, inkább megölöm magam...inkább Volterra ellen fordulók és kivárom a végzetem.Mert engem egyedül te bánthatsz, szerelmem.

         -Dim...-susogtam Dimitrij vallomása után, ez a pár mondat fogott meg legjobban.Egy halvány pillanatra elképzeltem milyen életem lett volna akkor, ha Dimitri hamarabb kitárja elém érzéseit, és apám megbocsálj mint ma.Ha eggütt lehettünk volna.-Szeretlek!-azt mondtam amit éreztem, ebben a percben még Edward is a lelkem legtávolabbi zugába repült.Dimitri fájdalmas tekintete nekem is fájt.Érintése kellemes volt, és bizsergetően meleg.

          -Kérlek mond hogy nem késtem el!-nyögte.Éreztem hűvöskés leheletét az arcomon.-Mond hogy te is így érzel!Kérlek!-szemei egy pillanatra elsötétültek, és még nem feleltem.Nem tudtam mit tegyek.És hogy mit érzek.Bizonytalan voltam.Edward iránt érzett végtelen szerelmem óta először.Bizonytalan abban amit érzek.Meginogtam.-Bár amit láttam, amikor apád itt volt...attól tartok teljesen elkéstem.

         -Miért?-kérdeztem.-Miért kellet neked pont most ezt tenned?

         -Bells...-nyögte.

         -Miért, miért?-szinte már zokogtam, könnyek nélkül és az én hercegemre vágytam, hogy megvigasztaljon.-Szeretlek!-de nem tudom hogy...-gondoltam.Meginogtam.

         -Imádom amikor ilyen vagy!-nevetett fel majd a mellkasár vont és fellélegzett.-Nekem ennyi bőven elég!Nincs még veszteni valóm.

         -Nem mondtam még semmi!-morogtam.

         -Csak magadra kell nézned, oh....Bella annyira szeretlek!-susogta szenvedélyesen.-Nem tudod milyen jó ezt kimondani.

         -Bárcsak, ne tetted volna!-motyogtam.

Mit érzek?Mit érzek Dimitri iránt?Edward iránt nem volt kétség hogy akár meg haltam volna.Tiszta szívből szerettem és szeretni is fogom.Ez nem volt kétség, de az hogy mit érzek Dim iránt felbomlott .Mindent összekuszált, ezzel a vallomással.

          -Nem lehetek szerelmes beléd, amikor Edwardot szeretem!-vallottam be.-Hiába vannak afelől kétségeim, mit érzek irántad.

          -Látom rajtad Bella, hogy szeretsz!-mondta türelmetlenül.-Csak magadra kell nézned!-ismételte.

          -Te nem értesz!

          -Dehogynem!-suttogta.-Ha valakit szeretek, azt meg is értem!

          -Dim...miért gyötröd magad?-kérdeztem.-Miért bántod saját magad?

          -Mert szeretlek!-nyögte.-Imádlak, és most megcsókollak!

          -Nem, Dimitri!-morogtam majd kezemet arcára helyeztem de már csak ajkai fémes izét éreztem a sajátomon.Kezei vaskaromként fonódott körém és nem engedett.Nem voltam hajlandó tudomást szerezni gyengéd ajkairól, melyek lágyan érintették az enyémet.Egyedül arra koncentráltam hogyan szabadulhatnék ki, karmai közül.Csak egy probléma volt: Erősebb volt nálam, sokkal erősebb és szenvedélyesebb is.Elcsábiíott, levett a lábamról, egy akaratom elleni csókkal.Nem csókoltam vissza, és ellökni sem tudtam.Csak álltam, kővé dermedve és vártam hogy kiélvezze és vágyai elhűljenek.Azok a vágyak amelyekről tudomást sem szerettem volna venni. Dimitri csókjának ellen tudtam állni, Edwardénak viszont nem.Ez is bizonyította mennyire szeretem.

          -Sajnálom!-mondta bűnbánóan.

          -Kiélvezted?-kérdeztem dühösen.

          -Igen!-mosolygott szélesen, mire én behúztam neki majd futásnak eredtem, vissza a Cullen házba.Mit sem törödve Dimitri fájdalmas nyögésével.Összezavarostam, de ez a csók felnyitotta a szememet.Nem tudom, mi lett a köztünk lévő barátsággal, de az biztos hogy Edwardon kivül nem kell más!

          -Szerelmem!-ugrottam a nyakába.

          -Hol van?-morgott egy hatalmasat.

          -Kérlek, hagyd!-susogtam majd végig húztam a kezemet izmos felsőtestén ami a póló allatt is látszott.
          -Hogy merészelt megcsókolni?-kérdezte összeszorított fogakkal.-Ráadásul az engedélyed nélkül!
          -A legjobb barátom, te pedig a szerelmem vagy!-susogtam.-És most csak téged akarlak...
          -Nem!-morogta.-Te azt akarod hogy feledtessem el veled!
Talán igaza volt, talán nem.Magam sem voltam benne biztos, viszont ismét éreztem a vágyat, melynek nem tudtam ellenállni.
          -Igen!-nyögtem.-Mosd le rólam az érintését, mert nekem csak te kellesz....
Ajkai oly gyengéden érintették az enyémet hogy beleremegtem.Nem kívántam más érintését, és emiatt örültem.Dimitri olyan gyorsan merült feledésbe, hogy azt is elfelejtettem mi történt ma kettőnk közt.Viszont abban biztos voltam, ha újra hozzám ér, a szívem újradobban.

(Dimitri szemszöge)

        -Dim...miért gyötröd magad?-kérdezte.-Miért bántod saját magad?
        -Mert szeretlek!-nyögtem szinte már tehetetlenül.-Imádlak és most megcsókollak!
        -Nem Dimitri!-morogta kezeit az arcomra helyezte hogy ellökhessen, de már késő volt.Ajkaim-amit 24 órával ezelőtt egy ember nyakába mélyesztettem- most az övén volt.Kezeim vaskaromként fonódtak köré.Hihetetlen gyengéden csókoltam, és a szerelem amit iránta éreztem magába szippantott, mint egy örvényt.
        -Sajnálom!-mondtam de nem gondoltam komolyan.Nem bántam meg.
        -Kiélvezted?-kérdezte dühösen.
       -Igen!-vallottam be majd szélesen rá mosolyogtam. Mire behúzott nekem és márc sak a koccanást éreztem a mögöttem lévő fával.Feleszméltem de már nem volt ott.
        -Akkor sem bántam meg!-ordítottam teli torokból, de biztos voltam benne hogy nem hallja.Már messze járt, az is lehet hogy a Cullen kezeiben...Vagy csak a gondolataiban....-Szeretlek!-nyögtem tehetetlenül.
Éles fájdalom nyílalt a fejembe és mintha forgott volna velem a világ, aztán éles képek ugrottak be a fejembe.Olyan erős ütéseket kaptam gondolatban, hogy éreztem...fáj...és véreztem....
Fogcsikorgatva vonaglottam egy férfi előtt, akinek vörös szemei elárulták, hogy vámpír.Egy különleges vámpír ha ekkora fizikai fájdalmat képes okozni velem.
        -Én sem bántam meg hogy követtem a hercegnőt!-mondta és rám mosolygott.
Egy Román.-suhant át elmémen.
        -A hercegnő önszántából fog eljönni hogy megmentsen!-dünnyögte mosolyogva.-És akkor Végzek vele...ahogy majd veled is...drága kis csalikám.
-Ne!-nyögtem.Hangom telis teli volt fájdalommal a férfi állttal okozott kin hatása miatt.-Isabella....