Komi???

Sziasztok Gyerekek!
Waneeey vagyok, és azt szerettem volna kérdezni, hogy 45 rendszeres olvasóból miért csak 4 tud komit írni? Oké, lehet, hogy tolakodás, de még is... Most már tuti biztos, hogy visszarakjuk a komihatárt.
Szóval figyeljetek: Megírtam már a következő fejezetet, de addig nem teszem fel, míg meg nem lesz a 10 komi. Csak tíz komi! Nektek csak egy pillanat, de nekünk sokat jelent, és segít a továbbiakban. Amúgy meg szerintem Chinty remek fejit írt, és megér ez pár komit. ;). Puszilllak titeket.

Lunar Eclipse 17.fejezet

Sziasztok!Itt Chinty.Ma én hoztam nektek a legújabb fejezetet.Most nincs komi határ, de szedjétek össze magatokat mert az előzőnél sem volt hű de sok komi.Jó olvasást pusz.

Mentőakció 2/4

(Bella szemszöge)

-Bella, minden rendben lesz!-suttogta közvetlen mellettem Alice.-Se Dimitrinek sem pedig Edwardnak nem lesz baja.-nyugtatni próbált, de nem ment, ajkam már remegett a feltörő zokogástól.Szerettem volna azt hinni hogy minden rendben lesz, de nem ment.
-Miért történik ez velem?-kérdeztem magamtól.Bevetettem magam az erdőbe sarkomban Alec és Alice suhant.Edward kellemes illatát kutatva próbáltam nem pánikba esni.Egy örült pillanatban azt képzeltem megéreztem azt az illatot amit nagyon jól ismerek.Majd az illat erősödött.Emberi illatot éreztem, egy kis mással keveredve.Nem éreztem kaparást a torkomban, nem éreztem hogy éhes lennék.
-Ez meg mi lehet?-kérdezte váratlanul Alec.-Talán ember jár erre?-hangja egyszer remegett csak meg.
-Nem hiszem hogy emberrel van dolgunk!-susogtam majd az illat irányába kezdtem futni.Egyre közelebbről jött az illat és engem egyre jobban elvarázsolt.Egyenesen a szívemig hatolt ez a kellemes illat.
Amikor kiléptem a tisztásra kikerekedett szemekkel néztem az illat forrását.Egy kislány!-hüledeztem.Egy gyönyörű kislány sötétbarna szemekkel véres ajkakkal.Hunyorogva nézett rám majd kérdésre nyitotta vérvörös pici ajkait aztán csukva tartotta.Kezeit kitárta elém arra várva hogy felemelem.1m-er sem volt közöttünk mégis minta távol lett volna tőlem.Közelebb akartam menni.Sokkal közelebb.
-Anya?-kérdezte vékony hangon.Meghatottság suhant végig rajtam és megfeledkeztem minden bajomról.
-Királynő hátráljon!-mondta Alec.Elém állt védekező állásba, és rámorgott a kicsire aki első pillanattól kezdve belopta magát a szívembe.
-Elég!-ordítottam amikor a kislány két fejét a térdére hajtva pityegni kezdett.Kikerülve Alec-et a kislányhoz sétáltam majd a karjaimba kaptam.Teste Forró volt, akár az égetett vas, teste puha volt és kellemes.-Nincs semmi baj!-susogtam a hajába,majd apró csókot leheltem a homlokára.Vajon ki ez a kis lény?Honnan jött?Miért ilyen emberi és vámpíri egyszerre?-Hogy hívnak?
-Nem tudom!-suttogta lágy hangon.-Te vagy a mamám?
Ekkor döbbentem csak rá mennyire a szívemhez nőtt.Meleg kezeit az arcomra tettem majd felkuncogott angyali hangon.Véres ajkait lágyan és puhán az arcomra nyomta.Néhány másodperc múlva édes szuszogása volt halható.
-Egy félvámpír!-suttogta Alec.-Akár csak ön, is volt.-az ön megnevezőn felhúztam az orromat és morogtam valamit.
-Szerintem ideje indulnunk!-harsogta Alice félszegen.-A látomásom szerint valahol a közelben vannak.-milyen látomásról beszél itt nekem?
-Tessék?-kérdeztem hisztérikusan.
-Amíg te a kislány nyomát követted, nekem látomásom lett.Edwardról...és három Románról.-suttogta az erdőt pásztázva.
-Akkor talán nem kéne itt totojáznunk!-harsogtam.A kicsi testét szinte magamhoz vontam, nagyon óvatosan nehogy bármi baja történjen.Ő most már az én felelőséggem, az én sorsom ahogy Edward is.
Futásnak eredtünk, és a szél szinte lobogott mellettünk.Testem lelkem ismét izzani kezdett a félelemtől és az Edward iránt érzet szerelmemtől.tudtam hogy sokáig nem hívhatom kislánynak a kezemben szunyókáló kis csodát, de most se kedvem se agyam nem volt hozzá.Edward és az őt körülvevő veszedelmekkel voltam elfoglalva.De biztosra vettem hogy akár az életemet is adnám hogy megmentsem.
Ekkor mégis bevillant egy név, mely tökéletesen illet ehhez a kis csodához.Bonnie...Bonnie Cullen, egy tökéletes név lehetne számára.Az én kis Bonnie-m.
Egy órával később Jasperre, Rosalieval, Jane-el és Damonnal találkoztunk akik furcsán nézték a kis csodát a kezemben.Vagyis Bonnie-t aki attól a perctől fogva a kislányom amikor megláttam és rákérdezett én vagyok-e a mamája.Igen, én vagyok.Most már.
-Nincs semmi baj!-nyugtattam a már védekezésbe álló Damont és Jane-t.
-Hiszen ő egy...-kezdte Rosalie.
-Egy félvámpír aki mától hozzám tartozik!-fejeztem be.-Csak is hozzám...-és Edwardhoz!-mondtam gondolatban.
-Hogy hívják?-kérdezte Rosalie.
-Bonnie!-suttogtam szemeim ismét gyönyörű arcára siklottak és szemeire amik most csukva voltak.
-Hihetetlenül nyugodt, még a körülményekhez képest is!-suttogta Jasper meghűlve.-Talán egy csapda!
-Nem!-morogtam.-Az lehetetlen!
-Jasper te tényleg mindent túl reagálsz!-jegyezte meg Rosalie.
-Ezt most hagyjuk!-szólt közbe Alice.-Edward illatát érzem a levegőbe!
Mindenki egyszerre vett levegőt, kivéve Alice-t aki már rég szimatolt.Edward illata...igen ez csakis csak az övé lehet.Közvetlen közelről érezhettem, és most is érzem.Itt van nem messze, tőlünk...és mások is.A kis Bonniet aki már-már ébredezett, Rosali kitárt karjába helyeztem.Pici felém kezdte nyujtogatni hogy vegyem vissza, fájdalmasan néztem el szomorú arcáról.
-Nincs semmi baj!-mondta nek Rosali.
-Damon,Jasper, Alice és Jane ti velem jöttök.-jelentettem ki.-Alec és Rosali visszamentek a Cullen házhoz és meg véditek Bonnie-t!
-Kit?-kérdezte az emlitett.
-Hát téged, kincsem!-válaszolta Rosali.
-Mama adott nekem nevet?-kérdezte lágyan meghatott hangon.-Nekem sosem volt semilyen nevem.
-Most már van!-fordultam felé.-Megigérem hogy sietek vissza!-igértem neki majd apró puszit nyomtam puha arcára.Megfordultam és futásnak eredtem, mit sem törödve most senki mással csak életem szerelmével akinek illata betegte egész Forksot.Edward tökéletes arca lebegett előttem amikor kiértem egy tisztásra ahol félelmem sokazodott amikor megláttam három ismert arcot körölöttük 7 igen fejlett újszülött vámpírt.Ez már felért egy...Pont ekkor láttam meg őt.Dimitri a térdén feküt az egyik szélső emberke előtt.Engem nézett fekete szemeivel, bőre sápattab volt mint szokott.Szemei beesettek, arca fájdalmat tükrözött és úgy ült ott mint egy tökéletes szobor, vámpírokat megszényenitő modon.
-Engedjétek el a barátomat!-orditottam kiméletlen hangon.
-Ez most komoly?-nevetett fel a jobb szélén álló férfi.-Még ő merészel nekünk parancsolgatni?Hát cica, nem vagy olyan helyzetben.Tekintve hogy ti 5-en vagytok mi meg 10-en!-gunyosan nézett rám és ettől csak mégnagyobb haragba gerjedtem.
-Jobb ha megadod magad mert megölöm a szerelmed!-mondta a középső.Dim nem a szerelmem te idiota tudkó.-bár ezt nem mondtam ki.
-Dim nem a szerelmem!-mondtam mégis ki.-Hanem az életem, a másik részem.-aki nélkül nem tudok élni.Ekkor jöttem csak rá se szerelmet se baráti érzéseket nem tápláltam iránta.Már szinte a részem volt.Egy iker testvér vagy több.De szerelmet nem és megnyugodtam.
-Én nem rá gondoltam, Bella!-mondta egy gunyos mosollyal az arcán.Kezeim remegni kezdtek és az agyam is cserben hagyott amikor félre lépett és megláttam Edwardott.A földön feküdt és vonaglott a fájdalomtől.A szemeim égni kezdtek, de könycseppek nem jöttek.Nem jöhettek.Az agyam nég felsem fogta amikor cselekedni kezdtem.Futottam, szerelmem felé amikor valaki elém állt.Felnéztem és apa tökéletes arcával találtam szeme magam.
-Nincs semmi baj!-suttogta.-Meg mentjük!-igérte.Hinni akartam neki.
Arcomat mellkasába temettem majd zokogni kezdtem.Könnyek nélkül zokogtak amíg Edward szaggatott sóhajait és fájdalmas nyögéseit halottam.Bonnie és Edward arca lebegett előttem.Megnyugodtam.És nem Jaspernek köszönhetően.Hiszen a pajzsomat felvontam....A pajzs.Egy terv fogalmazódott meg bennem...

Első díjunk ;)

Először is: nagyon köszönjük Zora-nak a díjat. Ezer köszönet ;)
7 dolog rólam (Waneeey)
1. Kedvenc országom Olaszország
2 Team Edward vagyok.
3. Imádom a Twilight Saga-t
4. Nem szeretem Jacob-ot.;D
5. Imádok írni
6. Imádom az édességet
7. Van két nővérem, egy bátyám, és két mostohabátyám.

7 dolog rólam (Chinteeey)
1.Nagy meglepetésemre szeretek tanulni.
2.Imádok írní, de nagyon.
3.Jobban tudok angolul, mint magyarul.
4.Kicsit sokat tudok beszélni.
5.Imádom a Twilight-t.
6.TEAM EDWARD.
7.I LOVE YOU RPATTZ.

Nekik ajánlom:
RosalieCullen: http://www.tulkonnyuboldogsag.blogspot.com/
Ivi: http://volterraszulottebylanaandivi.blogspot.com/
Szimcsi555: http://along-awaitedlove.blogspot.com/
Szofi Cullen http://www.darkangel-szoficullen.blogspot.com/

Teendők a díjjal:

1. Meg kell köszönni
2. A logót ki kell tenni a blogomba.
3. Be kell linkelnem, akitől kaptam.
4. Tovább kell adnom 7 embernek.
5. Be kell linkelnem őket.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.

Lunar Eclipse - 16.fejezet

Hosszas - ha szabad így kifejeznem magam - tökölés után végre megjött az ihletem. ;D Szóval hoztam a fejezetet. Ha írtok sok-sok komit, akkor hamarabb hozom a kövit. ;D Puszi:Waneeey

Mentőakció 1/4

 (Bella szemszöge)

- Mi az, hogy nem találtátok még meg? – sikítottam, és eszeveszett dühömet az erdő negyede meg is érezte, míg valaki le nem fogott engem.

- Sajnálom… - mondta lehajtott fejjel Félix. – Nem találtuk meg, pedig a fél erdőt tűvétettük érte!

- Ez remek! – csattantam fel. – Remek!

Az egész erdő megnézték, és a szag már nem friss. Szóval elvitték, vagy önszántából ment el. Gond van, de még mekkora. Elővettem a telefonomat, és tárcsáztam a  jól ismert számot.

- Haló? – szólalt bele Alice a telefonba.

- Szia Alice! – köszöntem neki sürgetően.  – Nem ment haza, igaz? – kérdeztem reménykedve.

- Kicsoda? – kérdezte rögtön. Ezek szerint nem.

- Hát Edward! – sikítottam. Annyira dühös voltam, hogy csak na. Először elrabolják a legjobb barátomat, aki éppen aznap vall nekem szerelmet. Aztán elrabolják a szerelmemet, akit teljes szívemből szeretek. Mit tudnak még ezek után tenni velem? Megölnek, vagy mi? Az nem lenne olyan rossz ahhoz képest, hogy Edwardot megöljék. Én abba komolyan belehalok! Azt biztos vagyok benne, hogy lelkileg nem élem túl, testemet majd elintézik. Az még kevésbé fájdalmas részt.

Alice felsikkantott.

- Nem! – mondta, és a hangja elhalt. Hallottam, hogy a telefon kiesik a kezéből. A francba, ó a francba! Biztos látomása van.

- Bella? – szólalt bele Carlisle a telefonba.

- Szia Carlisle! – mondtam gyorsan, de szinte ismét kiabálásnak hallatszott. – Mi van Alice-szel?

- Látomása van, még mindig. – mondta Carlisle. A hangja most nem volt nyugodt, inkább aggódó. – Van valami hír Edwardról?

- Nincs, de jelen pillanatban is keresik. – mondta rekedt hangon. Komolyan nem vagyok síró-pityogó, de most esküszöm a sírógörcs kerülgetett. Pedig nem szoktam sírni, sokat. Még mindig próbálom úgy felfogni a dolgokat, hogy Edward itt van valahol a környéken, és csak az embereim hülyék, akik keresik őt. – Viszont attól tartok, hogy oda fognak menni.

- Kicsodák, Bella? – kérdezte Carlisle.

- A románok! – mondtam, és a higgadt álarcomat ismét átvette a félelem. De nem magamat féltettem, hanem azt, aki a legfontosabb számomra; Edwardot. Na meg persze a leges-leges-leges legjobb barátomat, aki mindig mellettem állt, és az életét is képes lenne odaadni értem. Ha a Cullen családnak valami baja esik akkor…

Azt tudom, hogy anyáék biztonságban vannak, de őket is féltem. Ez természetes, hisz a szüleim, akiket szeretek, és felnézek rájuk.

- Mit keresnek ők itt? – kérdezte Carlisle. Gondolom ismerte a románokat, mint esetleges barátok. Nos, ez most nem fordulhat elő, ha a királynő oldalán álnak.

- A helyes kérdés inkább az, hogy kit. – mondtam halkan, majd hangos sóhajtással válaszoltam. – Engem keresnek, engem akarnak megölni, engem akarnak. – mondtam gyorsan. Szinte hadartam a szavakat, de biztos voltam benne, hogy Carlisle felfogta a szavakat, amik előbb elhagyták ajkaimat, és gondoskodtak róla, hogy az egész erdő megfagyjon keletkezésükkor.

Teljesen megfagyott a levegő, ahogyan azt már előbb is mondtam. Carlisle nem szólt bele a telefonba, én sem tettem.  A körülöttem álló emberek is mind hallgatásba burkolóztak. Hagytam had emésszék meg a szavaimat a Carlisle mögött - előtt - mellett álló emberek, akarom mondani vámpírok.

- Hol vagytok most, Bella? – kérdezte gyorsan Carlisle.

- Csak pár kilométerre a háztól. – mondtam, de még nem értettem, hogy most ezt miért kérdezte.

- Pillanat, Alice feléledt.

Éles sikítást hallottunk mind. Kezdtem pánikba esni. 

- Mi történt? – kiáltottam a telefonba, és kétségbeesetten szorongattam azt. Valaki átvette a telefont, csak akkor tudtam meg, hogy ki, mikor az magyarázni kezdett.

- Alicenek látomása volt, hogyha nem megyünk most azonnal oda hozzád, akkor meghalsz. – darálta a kagylóba a mondandóját Rosalie. – Szóval most azonnal indulunk.

- De… - kezdtem volna tiltakozni. Mit ér az én halálom, hogyha nekik valami bajuk esik? Hát semmit.

- Nincs de Bella! – dörmögte a telefonba Emmett öblös hangja. – Most azonnal megyünk.

Hallottam a szelet süvíteni a telefonba, de senki sem szólalt meg.

Remek, ismét idegesítő csendbe burkolóztunk, miközben lehet, hogy Edward életének perceit veszítjük el. Sietnünk kell! Pár másodperc múlva a Cullen család – Edward kivételével –, és a Denali család – Tanya kivételével –  na meg a két őr, akiket odaküldtem ott álltak előttem.

- Én nem akarom, hogy itt legyetek! – mondtam.  - Nem akarom, hogy megsérüljetek. Sokat jelentetek számomra!

- Mi viszont itt akarunk lenni! – szólalt meg szinkronban Emmett, Jasper, Alice, és Rosalie. Remek, remek. Meg akarnak halni csak miattam…

- Edward veszélyben van. – mondta Esme aggódva. – Segítenünk kell!

- Rendben! – mondtam eltökélt, vezetői hangon. Vagyis úgy, ahogyan még sosem beszéltem. Mindenki meglepetten nézett rám, majd íriszükben eltökélt fény csillogott. – Akkor most a vezetői képességemre hagyatkozom. Vagyis valami olyasmire. – tettem hozzá fintorogva. De akkor átfutott a gondolat a fejemben, hogy nem szónokolni kell, hanem cselekedni. – Nem mondok semmi újat, csak konkrétat. Szóval, csapatokra fogunk oszlani, akik más-más területet fognak még egyszer átfésülni, nyomokat keresni, majd ha találtak nyomot, akkor értesíteni mindenkit. 

Mindenki bólintott, és helyeselően morajlottak.

- Félix. –harsogtam, és az előttem térdelő barátomra néztem bizakodó tekintettel. – Te leszel Északon Chealseaval, és Renataval. – mondtam, majd bólintott. – Most állj fel! – mondtam, és a kezeimet a vállára tettem. – Vigyázz magadra, barátom.

- Te is Bella, te is! – mondta, majd jó szorosan megölelt. – Életünket a királynőért! – szólalt meg fél perccel később.

- Életünket a királynőért! – szólalt meg helyeselően Chealsea.

- Életünket a királynőért! – helyeselt Renata.

- Vigyázzatok magatokra. – mondtam, majd hozzátettem. – Kérlek. – bólintottak, majd Chealsea megfogta Félix kezét, és Renataval együtt elsuhantak.

- Emmett! – szólaltam meg hangosan, mire a szólított személy meglepetten nézett rám. Közelebb jött, és meghajolt.

- Te leszel Délen Adammel, és Sulpiciával. – intettem az egyik őröm, és a mögöttem álló személy felé. – Vigyázz magadra, bátyó. – mondtam. – Állj fel! – megtette a kérésemet. Megöleltem, de jó szorosan. Nem bírnám ki ennek a nagydarab mackónak az elveszítését.

- Rendben, meglesz, hugi. – mondta vigyorogva. – Megtaláljuk az öcsit.

- Ti is vigyázatok magatokra, de nagyon! – néztem Adamre, és Sulpiciára.

- Életünket a királynőért! – szólalt meg Emmett, Adam, és Sulpicia teljes összhangban. Bólintottam, hogy mehetnek, majd eltűntek a fűk mögött.

- Jasper! – szólaltam meg, és az említettre néztem, aki – csak úgy, mint Emmett – meglepett képet vágott, és közelebb jött hozzám, majd meghajolt. – Te leszel Nyugaton Jane-nel, Rosalieval, és Damon-nel. – mondta, és az előttem álló szőke szépségre, majd az izmos testőrömre mutattam. – Vigyázz magadra, te is. És vigyázz a többiekre, hős katona. – tettem hozzá. Tudtam a hős múltjáról. Halványan elmosolyodtam, majd őt is, mint mindenkit jó szorosan megöleltem.

Ugyan azzal a szöveggel távoztak:

- Életünket a királynőért! – Ha túléljük ezt az egészet, akkor ne felejtsem el ezt az egészet elfelejtetni velük. Már ha túléljük.

- Carlisle. – szólaltam meg, mire az említett elém állt, majd meghajolt. Most amúgy sem vagyunk olyan helyzetben, hogy megparancsolgassam, hogy ne hajolgassanak előttem, ezért nem szólaltam meg.  – Te mész Keletre Esmevel, és Juliaval. – intettem szeretett „pótanyám”, és az egyik különleges képességgel rendelkező testőröm felé. Julianak érdekes képessége van; képes lelassítani egy esetleges mozdulatot olyan lassúvá, hogy azt könnyűszerrel ki lehet kerülni, vissza lehet támadni nagyon gyorsan. Szóval ez, ha nagyon erősen használja, akkor bénító hatást ér el az esetleges embernél, vagy vámpírnál. Hasznunkra lesz az biztos. – Vigyázz magadra! – mondtam ugyanazt a szöveget, mint mindenki másnak. Természetesen komolyan gondoltam a mondottakat.  

Megöleltem Carlislet, jó szorosan, mire egy apai öleléssel válaszolt, majd eltüntek.

Én itt maradtam Alice-szel, Alec-kkel.

Undorító!

Szédülök! Szédülök! Esküszöm mindjárt elájulok!
Valaki írogat a nevembe a chatba! Dehogy hagyom abba! Imádok írni!
Istenem, dehogy! Ne higyjetek neki! Istenem. Basszus, szívbeteg vagyok, nem bírom az ilyen dolgokat! Baszki!

Lunar Eclipse 15.fejezet

 

Sziasztok!Bella szm Waneeey Edward szm én (Chinty) írta.Komi határ:15 komi.Jó olvasást és jó ét...Puszi!

(Bella szemszöge)

Azzal elsuhant Emmettel, és Dem keresésére indultak.

A nappaliban ültem, és az arcomat beletemettem a tenyereimbe. Annyira féltem. Féltettem Dem-t, hogy valami hülyeséget csinált, féltettem Edwardot, mert nem élném túl az elvesztését. Ő a mindenem ezen a földön.

- Bella, nyugodj le, minden a legnagyobb rendben lesz! – csitított Alice, mikor keserves sírásba kezdtem.

- Alice, nem hiszem el, hogy tehettem ilyet? – kérdeztem szaggatottan. A bűntudat teljesen szétmállott a törékenynek látszó kemény, szikla testemen.

- Nem tettél semmi rosszat. – mondta, majd elkezdte simogatni a hátamat, hogy egy kicsit is, de le tudjak nyugodni. Nem ment a legjobban…

- Persze. – mondtam, és automatikusan le akartam törölni a könnyeimet, de rájöttem, hogy nincsenek is könnyeim, mivel teljesen vámpír vagyok. – Az egész az én hibám!

- Meg találta a zsák a foltját, komolyan mondom. – morogta Jasper, aki a sarokban állt, és a falnak támaszkodott. Ő nem ment a többiekkel, mivel Edwardék ragaszkodtak hozzá, hogy egynél több férfi legyen a házban, ha esetleg valaki – aki valószínűleg Dem eltűnésének oka volt – feltűnne. Bár én nem vagyok abban a hitben, hogy engem minden áron meg kellene védeni. Inkább a többieket kellene védeni, nem pedig engem. Nem érek annyit. 

- Hú…de vicces…mikor kellett volna nevetni? – kérdeztem idegesen, és rettentően élesen. Így még sosem hallottam beszélni saját magam, bár tudtam, hogy az aggodalom, és idegesség is közrejátszott ebben a szituációban.

- Nyugodj meg, Bella. – jött közelebb Jazz, és a vállamra tette az egyik kezét, így még több nyugalmat kaptam. A remegésem elhalt, de még mindig nagyon aggódtam, és még idegesebb, és összezavarodottabb lettem.. Csörögni kezdett a mobillom. A kijelzőn Félix száma villogott.

- Szia! – köszöntem gyorsan, és szerintem olyan gyorsan, hogy alig hallotta meg.

- Szia. – szóval mégis meghallotta. – Megsejtettük ki áll e mögött.

- Ki, mond! – sürgettem.

- A románok. – mondta. – Demetriet elrabolták a románok. – mondta, és éreztem, hogy susog a szél mellette. Bizonyára futnak. Csak akkor fogtam fel, hogy mit akarnak.

- Azonnal oda megyek! – mondtam. – Hol vagytok?

- Az erdőben nem messze tőletek. – mondta.

- Máris megyek. – mondtam, és már álltam fel, és felvettem a cipőmet. – Jöjjön valaki?

- Ne, ne jöjjön! – mondta – Nem lenne okos ötlet, mivel ott lehet a legjobban érezni a szagodat, és nem engedhetik a házba. Négy őrt odaküldött az apád, hamarosan ott lesznek. – végszóra kopogtattak.

- Máris indulok! – mondtam, és már felvettem a kabátot. – Szia.

- Szia! – köszönt. Odamentem az ajtóhoz.

- Bella elmagyaráznád mi folyik itt? – kérdezte Jazz, és hallottam, hogy a többiek is lejönnek az emeletről.

- Mindjárt találkozom a seregemmel, és apuval és anyuval is. – mondtam. – A románok elrabolták Demetriet. – mondtam, majd és sóhaj kíséretében folytattam. – Apa küldött őröket, hogy vigyázzanak rátok, itt lehet legintenzívebben érezni az illatom. Nem fog bajotok esni. Amint lehet Edwardot is ideküldjük.

- Még mindig nem értem. – mondta Alice. – Miért rabolták el a románok Demetriet?

- Mert engem akarnak elkapni. – mondtam. – Meg akarnak ölni, és mivel Demetrieről tudták, hogy a barátom, ezért őt fogták el. – mondtam. Alice ijedten nézett rám.

- És te azt hiszed, hogy nem szállunk be a harcba? – hördült fel Jasper.

- Pontosan. – mondtam. – Itt maradtok. – az őrökhöz fordultam, akik meghajoltak, fejüket leszegték. – Meg kell ígérnetek valamit. – mondtam.

- Bármit királynőm. – suttogta az egyik.

- Jobban vigyáztok rájuk, mint a saját életekre, megértettétek? – kérdeztem.

- Mindent a királynőért. – hajoltak meg. Megfogtam a vállukat.

- Álljatok fel. – mondtam, eleget tettek a kérésemnek. – Ha remek munkát végeztek jutalomban lesz részetek. – mondtam. – Mindent bele. – mondtam, és kisétáltam az ajtón. 

(Edward szemszöge)

Szélsebesen  futottam mögöttem hagyva mindenkit.Bellát, és az iránta érzett szerelmet is.Hogy miért?Mert tudom hogy már nem szeret.Hiába álitja hogy de, nem vagyok képes hinni neki. Egyszerűen nem tudom felfogni miért nem, talán azért mert hallom mások gondolataiban mennyire szomorú Dimitri miatt.
-Edward, állj!-orditotta Emmet.
-Takarodj!-morogtam majd gyomorszájon rugtam amikor hátrafordultam.Megigértem Bellának hogy vissza viszem neki Dimirit.És ezt be is tartom, de nem fogok vele tartani.Éljenek boldogan.
Én csak azt teszem ami Bellának jó, és ami boldoggá teszi.És melletem nem lehet az amikor egy másik férfit szeret.Biztos vagyok benne hogy hosszú ideje, de ezt még magának sem lett képes elmondani.
Néhány óra futás és uszás után megéreztem Dimitri Volturi illattát.És nem csak az övét...rajta kivül még három ismertelen mozgolora is figyelmes lettem.
-Áhhh, Edward Cullen!-mondta egy ismeretlen hang.Majd egy eddig ismeretlen fájdalommal találtam szembe magam.Vagyis nem is volt olyan ismeretlen.Utoljára a vámpírrá válásom előtt éreztem...a sapanyol náthának egy erősebb rohama remegtette meg a testem.
A főldön voltam.-jöttem rá.
-Nem gondoltam hogy egyedül fogsz jönni!
-Ne beszélj egyes számba Matudor barátom!-mondta valaki más.
-Nicolas pofa be!Had élvezzem a helyzetet!-biztosra vettem hogy ezt a férfit hivják Matudornak, aki pedig rá szólt....(felnyögtem)....Nicolasnak.De a harmadikat?Biztosra vettem hogy neki van ilyen képesége.
-Ne vitatkozatok!-orditotta a harmadik.
-Na de Vlagyimir, te is tudod hogy ez jobb mint az elöző.-mondta Matudor.
-Nekünk a királynő kell!-harsonga Nicolas.-Ezt öljük meg!
-Szerintem meg ne...ti is láthatátok mennyire bele van havarodva a királynő!-mondta Matudor.-Ha megtudja egyből ide fog jönni!
-Na de...-kezdte Nicolas de Vlagyimir közbe szólt.Innentől minden homályos lett, a fájdalom amit 100 éve nem éreztem ismét átvette az iráyitást a testem fellet, de még birtam.
-Volterrába megyünk!És őket is visszük!-halottam meg, még utoljára Vlagyimir fagyos hangját.-És visszük a mi újszülötteinket is...-Ti meg vagytok huzatva-nyögtem fájdalmasan.
-Nagyon jól birod!Elismerésem!-nézett a szemembe Vlagyimir.-Igazad van!Mevárjuk, mig ők jönnek ide...vagy....Forksba megyünk!
-Ez még jobb is!-hahotázott Matudor.Ezután a fájdalom átvett minden érzésemet és a sötétséggel néztem szembe.

Lunar Eclipse 14.fejezet

Sziasztok:)Ismét Én (Chinty) hoztam nektek Friss-t.A komi határ 16.És ez már teljesen végleges szóval addig nem kaptok Friss-t, amig meg nem nincs.Sajnálom, de a napi egy Frissért ez jár, azt hiszem.Jó olvasást:Puszi Chinty

14.Veszekedés Olasz módra...

(Bella szemszöge)

Már több mint két nap telt el apám látogatása óta, és Dimitrij vallommása óta.Minden összekuszálódott bennem, és azt volt a legrosszabb hogy Edward is szenvedett.Miután Dim nem jött vissza, biztosra vettem hogy vissza ment Volterrába.
        -Bella, ne marcangold magad!-morgott rám Alice.
        -Alice, én egy hatalmas idióta vagyok!-mondtam.
        -Nem tehetsz arról hogy két férfit szeretsz!-mondta, bár hangjában érezhető volt hogy nem tetszik neki.
        -Nem szeretek két férfit!-vallottam be.-Én egy férfit szeretek, az pedig Edward Cullen.
        -Ez tény!-mondta.-De ott van Dimitri, akibe szere....
       -Nem vagyok szerelmes Dimitribe!-morogtam tehetetlenül.-Csak nem tudom mit érzek iránta.-vontam válat.
       -Hát ha te így fogod fel?-mondta.Majd szélsebesen elsétált.-De azért...-fordult vissza.-Nagyon sajnálom hogy ilyen helyzetbe kerültél...Talán csak dühös vagyok, mert a jövődben Dimitri is benne van, és én szeretem Edwardot...de téged is!Csak arra kérlek, ne bántsd meg ennél jobban...Így is nagyon maga allatt van, de te lény boldog és tedd azt amit a szíved diktál!-mondta majd megölelt és távozott a szobámból.
Ismét a tehetetlen űr amit Dimitri távolléte okoz, előjött.Amikor Edwarddal vagyok sohasem érzem magam rosszul és nem is gondolok Dimre.De amikor- mint most- nincs velem, mert vadászni meny, nem tudok másra gondolni csak rá.
       -Szia, szépségem!-jött be Emmett.-Min jár az a pici buksid? Csak nem a mi kedvenc agyturkászunkon?

       -Em, most cseppet sincs hangulatom erre.-morogtam.

       -Nekem pedig van, kiscsibém!-mosolygott rám kajánul.

       -Ne akard hogy leüsselek!-szűrtem a fogaim közül.

       -Pont erre vár!-lépett be az ajtón az én félistenem.-Emmett, takarodj ha nem akarod hogy beáruljalak Rosalienak!

       -Jól, van jól van!-morogta most már mogorván.-Csak egy kis életet akartam vinni a jövendőbeli húgomba.

       -Szerelmem!-rohantam hozzá, majd a karjaiba vetettem magam.Mézédes illata beszívása után sokkal jobban voltam. Tudtam hogy nekem erre van szükségem most és mindörökre.

        -Ennyire hiányoztam?-kérdezte majd rám mosolygott.Bólogattam majd megcsókoltam, kezei pedig a derekamra siklottak.Nagyon nehezen bírtam ki nélküle, majdnem minden percben elönt a vágy, és amikor csillapítom akkor rá pár órára ismét érzem.Ez olyasmi mit a szomj, hiába csillapítod, mindig ott van benned és bármikor kitörhet.Pont mint most.

Néhány másodperc elteltével már az ágyban találtam magam, meztelenül.Edward csillogó teste- a nap beszűrődött az ablakon- felém tornyosult, majd néhány másodperc múlva már csak egy éles kis szúrást éreztem ami már már megszokott volt.Edward megfogta a derekam majd mozogni kezdett szenvedélyesen. érzékien és csodálatosan.A várva várt gyönyörnél én voltam felül, lovagló ülésben, ajkam kereste az övér.-Szeretlek!-nyögte.

       -Én is szeretlek, Edward!-susogtam fáradtan.Bár nem voltam fáradt, egy vámpír nem lehet az.-Mi a baj?-kérdeztem amikor rémülten nézett rám.

       -Semmi!-mondta.-Egy pillanatra azt hittem...

       -Mit hittél?-kérdeztem

       -Felejtsd el!-mondta majd felült.

       -Edward, kérlek!-nyögtem tehetetlenül.

       -Olyan arcot vágtál, miközben azt mondtad hogy szeretsz...na szóval egy pillanatra azt hittem...már nem...

       -Ki ne mond!-morogtam majd felkeltem.Hogy gondolhat ilyet?

       -Te mit hinnél azok után hogy te és Dimitri...-hangja elcsendült.

       -Eppure, pensare a loro?-kérdeztem Olaszul. /Mégis hogy gondolhatsz ilyenekre?/

       -Ti amo! Tu sei la mia vita. Facile da amare e tu ... tu osi credere che non ti ama?-dühöngtem.Amikor ideges vagyok egyszerűen nem tudok más nyelven beszélni. / Szeretlek! Te vagy az életem. Egyszerűen imádlak és te...te azt mered feltételezni hogy már nem szeretlek?/

        -Bella sajnálom!-mondta felemelt kézzel

        -Shut up Edward Cullen! Così deve essere!-szóltam rá idegesen. /Pofa be Edward Cullen! Merté n fogom be!/

        -Te mit gondoltál volna?Miután, lehetséges hogy szerelmes vagy Dimitri Volturiba?-kérdezte.

        -Io non sono innamorato di Dimbe! Simply'm confuso! Ma tuttavia ti amo! Io vi amo e se avete il coraggio di credere che non lo è, non ha senso .. -nyögtem most nár szomorúan./Nem vagyok szerelmes Dimbe! Egyszerűen csak össze vagyok zavarodva! De ettől fügetlenül téged szeretlek! Szeretlek és ha azt mered hinni hogy nem, akkor nincs értelme.../       

-Kérlek Bella!-susogta Edward.-Ti amo!-/Szeretlek!/

-Ti amo!-helyeseltem.

-Meg tudsz bocsájtani?-kérdezte.

-Meg!-mondtam.

-Minden kapcsolatban vannak veszekedések, nekünk ez az első!-mondta mosolyogva.

-És reméljük az utolsó is!-susogtam.Közelebb jött hozzám majd megcsókolt.Pont amikor a telefonom is csörgetni kezdett.

-Vedd csak fel!-nevetett fel amikor meglátta az arcvonásomat.

-Hallo!-szóltam bele úgy hogy meg sem néztem ki az, csak Edward aranybarna szemeit néztem.

-Bella, most azonnal rugdosd ide Dimitrit!-harsogta Felix.

-Te meg miről beszélsz?-kérdeztem.

-Arról hogy Aro, vele akarja elküldeni Tanya Denalit.-mondta a készülékbe.

-Akkor mire vár?-kérdeztem.Bár voltak sejtéseim affelől miért nem hajlandó eljönni.

-Mert ott van veled!-ordította.

-Nem!-suttogtam.-Nincs

-Mi?

-Nem ment haza?-kérdeztem.

-Nem, nem jött!-mondta.-Mi történt?-kérdezte.

-Nagyon megbántottam!-mondtam síri hangon.-Ez az én hibám...ha bármi baja esik.

-Nyugodj meg Bella!-mondta.Azonnal szólok Aronak.Te pedig maradj a kis popodon!

-Edward!-néztem rá amint letettem a telefont.

-Tudom!-suttogta.-Megtalálom, ígérem!

-Ne kérlek!-ellenkeztem.-Nem akarom hogy bármi bajod essen.

-Azt hiszem most nem miattam kéne aggódnod!-mondta majd elindultunk lefelé, kéz a kézben.

-Mi történt?-kérdezte Carlise.

-Dimitri eltűnt, és lehet hogy bajban van!-szinte zokogtam.

-Meg fogjuk találni!-szorította meg szerelmem a kezem.

Amikor elindultak én is velük akartam tartani de Edward vissza tartott.Egy forró csókot váltottunk és nem akartam elengedni.Önző voltam, még Dimitrivel sem törődtem, ebből látszik kit és hogy szeretek...

-Megígérem hogy nem lesz semmi baj!-mondta.-Vissza hozom, akár az életem árán is.

-Ha nem jössz vissza,-csuklott el a hangom.-Akkor inkább el se menj.

-Szeretlek!-mondta majd egy újabb csókot adott.

-Én is!-susogtam felső ajkára.

Lunar Eclipse 14.fejezet Izelitő

Bocsika de ma nem szolgálhatok Frissel, mert a húgom holnap ballag és el kell a segiíség, de holnap mindenféleképp hozom a Friss-t én(Chinty) addig is itt egy kis ízelítő

(Bella szemszöge)

Már több mint két nap telt el apám látogatása óta, és Dimitrij vallomása óta.Minden össze kuszálódott bennem, és azt volt a legrosszabb hogy Edward is szenvedett.Miután Dim nem jött vissza, biztosra vettem hogy vissza ment Volterrába.
          -Bella, ne marcangold magad!-morgott rám Alice.
          -Alice, én egy hatalmas idióta vagyok!-mondtam.
          -Nem tehetsz arról, hogy két férfit szeretsz!-mondta, bár hangjában érezhető volt hogy nem tetszik neki.
          -Nem szeretek két férfit!-vlalottam be.-Én egy férfit szeretek, az pedig Edward Cullen.
          -Ez tény!-mondta.-De ott van Dimitri, akibe szere....
          -Nem vagyok szerelmes Dimitribe-morogtam tehetetlenül.-Csak nem tudom mit érzek iránta.-vontam válat.
         -Hát ha te így fogod fel?-mondta.

Lunar Eclipse 13.fejezet

Sziasztok!Most én Chinty hoztam a kövi fejezetet.Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését:)Komi határ:17 komi!Szerintem ez nem sok:)Jó olvasást:)

Dimitri vallomása

(Bella szemszöge)

-Remélem nem zavartam meg semmit!-halottam meg Dem kemény hangját.A hatalmas vágy amit Edward hozott ki belőlem, elmúlt. Helyette undorodni kezdetem saját magamtól, amiért megfeledkeztem Dem-ről.

 -Jah, nem!-mondtam majd egy lépést elhátráltam Edwardtól, aki dühösen nézte barátomat.-Bocsánat!-susogtam magam elé.

-Azt hiszem...kettesben hagylak titeket!-mondta Edward.-Rátok fér a beszélgetés.

Nem értettem mire céloz először, majd váltottam egy kis pillantást Dimitrivel, aki engem nézett.Vörös szemei elárulták hogy fájdalmai vannak.

 -Oké!-mondtam majd Dim már mellettem is termett.Kezeit gyengéden az enyémre helyezte majd az erdő felé kezdett húzni.Meleg kezei még akkor sem engedtek el amikor futni kezdtem vele együtt.De egy véletlen pillanatban nem is akartam hogy elengedjen.Ekkor jöttem csak rá hogy nekem szükségem van arra hogy Dim mindig mellettem maradjon.Több volt mint egy átlagos barát, a köztünk kialakuló érzelmek már testvéri szeretetté alakultak.

Hirtelen állt meg, majd azzal a lendülettel a hátára is rakott.

           -Innentől a hátamon utazol, angyalom.-susogta majd futni kezdett.Automatikusan a nyaka köré csavartam a kezemet, testem a hátának préselődöttem lábaim dereka köré csavarodott.

Szinte olyan gyorsan telt az idő, mint amilyen gyorsan futottunk.Dimitri illatára koncentráltam ,és arra mennyire szeretem, mint testvéremet.Olyan régen voltam vele kettesben, és sok dolog történt azóta.

          -Hol vagyunk?-kérdeztem több mint egy órával indulásunk után.

          -Réten!-suttogta majd hátrébb állt.Két lépés távolság volt kettőnk közt.-Ez a hely, sokat jelent számomra.És megszerettem volna osztani veled, kicsit Bella.

          -Csodálatos!-nyögtem fel elbűvölve figyeltem a szép helyiséget.

          -Egy csodálatos lény, egy csodálatos helyen!-mondta mosolyogva majd közelebb jött, szép lassan és szinte érzékien.

          -Hülye!-mondtam.Majd játékosan megütöttem a vállát, leküzdve a köztük lévő távolságot.Rubint vörös szemei izottak valami megmagyarázhatatlan dolog miatt, apró gyöngyök csillogtak benne. Még soha sem láttam szemeit ennél gyönyörűbbnek.

         -Én csak az igazat mondtam!-mondta, hangjában keveredett a fájdalom, a szomóruság, amitől a lényem egy része ugyan így érzett.

         -Én is!-vallottam be.-Te tényleg hülye vagy!

         -Csak is miattad!-susogta ismét.-Melletted nem is lehetek más, csak egy hülye fickó aki lekéste álmai nőét, egy másik férfi miatt.

Szinte sejtettem mi jön most és teljesen rettegtem.Dimirti viselkedés...és Edwardé is...Féltem hogy kimondja azt a szót amitől, testem lelkem fájdalmat érez.Mert sajnos nem tudom viszonozni.Jól mondta:Elkésett!

         -Dimitri!-nyögtem fel keservesen.-Én...

         -Szeretlek, Bella!-mondta majd kezeit a derekam köré csavarta.Érintésétől kisebb borzongás futott végig rajtam, ami megijesztett.És a szó is amit kimondott.-Már nagyon rég óta szeretlek!Bánom hogy soha sem mondtam, bánom amiért elkéstem...de kérlek mond hogy van-e még egy kis esélyem arra hogy te is szeretsz?-mondta.-Elkéstem, tudom, de egyszerűen nem tudok nélküled élni, inkább megölöm magam...inkább Volterra ellen fordulók és kivárom a végzetem.Mert engem egyedül te bánthatsz, szerelmem.

         -Dim...-susogtam Dimitrij vallomása után, ez a pár mondat fogott meg legjobban.Egy halvány pillanatra elképzeltem milyen életem lett volna akkor, ha Dimitri hamarabb kitárja elém érzéseit, és apám megbocsálj mint ma.Ha eggütt lehettünk volna.-Szeretlek!-azt mondtam amit éreztem, ebben a percben még Edward is a lelkem legtávolabbi zugába repült.Dimitri fájdalmas tekintete nekem is fájt.Érintése kellemes volt, és bizsergetően meleg.

          -Kérlek mond hogy nem késtem el!-nyögte.Éreztem hűvöskés leheletét az arcomon.-Mond hogy te is így érzel!Kérlek!-szemei egy pillanatra elsötétültek, és még nem feleltem.Nem tudtam mit tegyek.És hogy mit érzek.Bizonytalan voltam.Edward iránt érzett végtelen szerelmem óta először.Bizonytalan abban amit érzek.Meginogtam.-Bár amit láttam, amikor apád itt volt...attól tartok teljesen elkéstem.

         -Miért?-kérdeztem.-Miért kellet neked pont most ezt tenned?

         -Bells...-nyögte.

         -Miért, miért?-szinte már zokogtam, könnyek nélkül és az én hercegemre vágytam, hogy megvigasztaljon.-Szeretlek!-de nem tudom hogy...-gondoltam.Meginogtam.

         -Imádom amikor ilyen vagy!-nevetett fel majd a mellkasár vont és fellélegzett.-Nekem ennyi bőven elég!Nincs még veszteni valóm.

         -Nem mondtam még semmi!-morogtam.

         -Csak magadra kell nézned, oh....Bella annyira szeretlek!-susogta szenvedélyesen.-Nem tudod milyen jó ezt kimondani.

         -Bárcsak, ne tetted volna!-motyogtam.

Mit érzek?Mit érzek Dimitri iránt?Edward iránt nem volt kétség hogy akár meg haltam volna.Tiszta szívből szerettem és szeretni is fogom.Ez nem volt kétség, de az hogy mit érzek Dim iránt felbomlott .Mindent összekuszált, ezzel a vallomással.

          -Nem lehetek szerelmes beléd, amikor Edwardot szeretem!-vallottam be.-Hiába vannak afelől kétségeim, mit érzek irántad.

          -Látom rajtad Bella, hogy szeretsz!-mondta türelmetlenül.-Csak magadra kell nézned!-ismételte.

          -Te nem értesz!

          -Dehogynem!-suttogta.-Ha valakit szeretek, azt meg is értem!

          -Dim...miért gyötröd magad?-kérdeztem.-Miért bántod saját magad?

          -Mert szeretlek!-nyögte.-Imádlak, és most megcsókollak!

          -Nem, Dimitri!-morogtam majd kezemet arcára helyeztem de már csak ajkai fémes izét éreztem a sajátomon.Kezei vaskaromként fonódott körém és nem engedett.Nem voltam hajlandó tudomást szerezni gyengéd ajkairól, melyek lágyan érintették az enyémet.Egyedül arra koncentráltam hogyan szabadulhatnék ki, karmai közül.Csak egy probléma volt: Erősebb volt nálam, sokkal erősebb és szenvedélyesebb is.Elcsábiíott, levett a lábamról, egy akaratom elleni csókkal.Nem csókoltam vissza, és ellökni sem tudtam.Csak álltam, kővé dermedve és vártam hogy kiélvezze és vágyai elhűljenek.Azok a vágyak amelyekről tudomást sem szerettem volna venni. Dimitri csókjának ellen tudtam állni, Edwardénak viszont nem.Ez is bizonyította mennyire szeretem.

          -Sajnálom!-mondta bűnbánóan.

          -Kiélvezted?-kérdeztem dühösen.

          -Igen!-mosolygott szélesen, mire én behúztam neki majd futásnak eredtem, vissza a Cullen házba.Mit sem törödve Dimitri fájdalmas nyögésével.Összezavarostam, de ez a csók felnyitotta a szememet.Nem tudom, mi lett a köztünk lévő barátsággal, de az biztos hogy Edwardon kivül nem kell más!

          -Szerelmem!-ugrottam a nyakába.

          -Hol van?-morgott egy hatalmasat.

          -Kérlek, hagyd!-susogtam majd végig húztam a kezemet izmos felsőtestén ami a póló allatt is látszott.
          -Hogy merészelt megcsókolni?-kérdezte összeszorított fogakkal.-Ráadásul az engedélyed nélkül!
          -A legjobb barátom, te pedig a szerelmem vagy!-susogtam.-És most csak téged akarlak...
          -Nem!-morogta.-Te azt akarod hogy feledtessem el veled!
Talán igaza volt, talán nem.Magam sem voltam benne biztos, viszont ismét éreztem a vágyat, melynek nem tudtam ellenállni.
          -Igen!-nyögtem.-Mosd le rólam az érintését, mert nekem csak te kellesz....
Ajkai oly gyengéden érintették az enyémet hogy beleremegtem.Nem kívántam más érintését, és emiatt örültem.Dimitri olyan gyorsan merült feledésbe, hogy azt is elfelejtettem mi történt ma kettőnk közt.Viszont abban biztos voltam, ha újra hozzám ér, a szívem újradobban.

(Dimitri szemszöge)

        -Dim...miért gyötröd magad?-kérdezte.-Miért bántod saját magad?
        -Mert szeretlek!-nyögtem szinte már tehetetlenül.-Imádlak és most megcsókollak!
        -Nem Dimitri!-morogta kezeit az arcomra helyezte hogy ellökhessen, de már késő volt.Ajkaim-amit 24 órával ezelőtt egy ember nyakába mélyesztettem- most az övén volt.Kezeim vaskaromként fonódtak köré.Hihetetlen gyengéden csókoltam, és a szerelem amit iránta éreztem magába szippantott, mint egy örvényt.
        -Sajnálom!-mondtam de nem gondoltam komolyan.Nem bántam meg.
        -Kiélvezted?-kérdezte dühösen.
       -Igen!-vallottam be majd szélesen rá mosolyogtam. Mire behúzott nekem és márc sak a koccanást éreztem a mögöttem lévő fával.Feleszméltem de már nem volt ott.
        -Akkor sem bántam meg!-ordítottam teli torokból, de biztos voltam benne hogy nem hallja.Már messze járt, az is lehet hogy a Cullen kezeiben...Vagy csak a gondolataiban....-Szeretlek!-nyögtem tehetetlenül.
Éles fájdalom nyílalt a fejembe és mintha forgott volna velem a világ, aztán éles képek ugrottak be a fejembe.Olyan erős ütéseket kaptam gondolatban, hogy éreztem...fáj...és véreztem....
Fogcsikorgatva vonaglottam egy férfi előtt, akinek vörös szemei elárulták, hogy vámpír.Egy különleges vámpír ha ekkora fizikai fájdalmat képes okozni velem.
        -Én sem bántam meg hogy követtem a hercegnőt!-mondta és rám mosolygott.
Egy Román.-suhant át elmémen.
        -A hercegnő önszántából fog eljönni hogy megmentsen!-dünnyögte mosolyogva.-És akkor Végzek vele...ahogy majd veled is...drága kis csalikám.
-Ne!-nyögtem.Hangom telis teli volt fájdalommal a férfi állttal okozott kin hatása miatt.-Isabella....

Lunar eclipse - 12.fejezet

Gyerekek, itt Waneeey.Hát gyerekek, komolyan meglepődtem, mikor kevesebb,  mint egy nap alatt kaptunk 15 komit. szóval akkor a komihatár is növekszik. Mostantól 16 komi után lesz friss. Pusziii<3

Békülés. 

(Bella szemszöge)

Azonnal magamra kaptam a ruhámat, és kisiettem az udvarra.

-         Itt vannak. – suttogtam, mert hallottam a lábak dobogását. Olyan morgás szakadt ki a torkomból, mint még soha sem. Edwardot természetesen magamhoz húztam. Magam mögé tuszkoltam. Nem akart, de parancsoló tekintetemnek nem tudott nemet mondani.

-         Bella, nem kell… - ellenkezett. Tekintetünk találkozott, és láttam, hogy aggódik.

-         Nincs mitől félned, nem fognak egy újjal sem hozzád érni. Egy: megparancsolom nekik, kettő: úgy kiképeztek, hogy vámpír nő létemre nagyon jól harcolok, három: nem hiszem, hogy bárki is hagyná. – mondtam, majd aprót mosolyogtam.

-         Nem magamat féltem. – mondta, majd kisimított egy kósza hajtincset az arcomból. – Téged féltelek, Bella. – mondta. Megcsóváltam a fejemet.

-         Nem kell engem féltened. – mondtam majd az erdő felé tekintettem.  Szétvetett a düh az apám iránt. Hogy képes ilyeneket tenni velem? Éreztem, hogy többen is mögénk állnak. Vigyázunk Edwardra, és természetesen egymásra. Morogtam, de olyan hangosan, hogy szerintem még az erdőn túl is hallották.  Akkor léptek ki az erdő rejteket rejtő sűrűjéből. Ott volt Demetri, Jane, Alec, Félix, apu, és anyu is mellette lépkedett. Szisszegtem.

-         Üdvözletem Cullen család. – mondta apám. Észrevettem, hogy szúrós pillantást vet Edwardra. Morogtam, mire apám rám nézett. – Isabella – mondta apám meglepetten. Nem tudom miért láttam meglepettséget a szemében.

-         Apa. – mondtam ridegen. – Anya. – mondtam ugyan olyan ridegséggel. Pedig én szerettem öket, sőt most is szeretem, de nem veszik el tőlem azt a vámpír, aki a világot jelenti számomra.

-         Bella. – anya oda akart jönni hozzám. De sziszegve megtagadtam.

-         Nem. – mondtam fejcsóválva. – Mire számítottál, anyám? El akarod venni a boldogságomat, szerinted vigyorogva a karjaidba vetném magam? Hát nem, bocsáss meg…

-         Bella… kérlek, hallgass meg minket, kérlek. – kérlelt anyám.

-         Nem, kösz. – mondtam elutasítóan.

-         Bella, kérlek, hallgasd meg az anyádat, szerintem csak jót akar neked. – suttogta Edward. Anyu hálásan tekintett Edwardra. Éreztem magamon Demetri tekintetét, de nem méltattam különösebb figyelemmel. Ahhoz túlságosan is dühös voltam rájuk.

-          Nem engedem, hogy hozzá érjetek egy ujjal is, világosan beszéltem? – fordultam a őrök felé. – Ha bárki egy ujjal is hozzá ér akkor – színpadiasan elhúztam az ujjam a torkom előtt.   

-         Úgy látszik tényleg ennyire fontos neki… - suttogta anya elhűlve. Edwardhoz bújtam, de nem eresztettem el a többieket a szememmel.

-         De… - kezdte volna apám.

-         De? – kérdeztem vissza idegesen.

-         Egyszer el fog hagyni téged, és nem hiszem, hogy fel tudod majd dolgozni, be fog csapni, ezt előre megjósolom neked. – Edward morgott.

-         Ez nem igaz. – csattant fel. Látszólag hidegen hagyta, hogy kivel, és milyen hangnemben beszél. – Nem vagyok hülye! Ő a mindenem! – annyira aranyos volt. Megszorítottam összekulcsolt kezünket.

-         Én sem vagyok hülye, apa. – mondtam. – Bízom Edwardban. De ha te nem bízol, akkor bíz bennem.

-         Bella… nem hiszem… hogy – de mikor a tekintetünk találkozott elhallgatott. Megköszörülte a torkát. Edward elégedetten duruzsolt. – Bízom benned, tudom, hogy okos vagy.

-         Nem adnám akárkinek a szívemet. Ő az életem. Együtt vagyunk egyek.

-         Na, látod szívem? – kérdezte anyám, és játékosan oldalba bökte apámat. – Ugyan ezeket mondtam neked én is. – nevetett. Valahogy olyan idilli helyzetnek tűnt.

-         Engedem, hogy együtt legyetek, de ha átvered, vagy valami lesz én… esküszöm – látszólag apu nagyon kereste a szavakat.

-         Nem lesz ez Aro. – mondta Edward. A derekamat simogatta. – Szeretem őt, mindent megtennék érte. – hallottam, hogy Carmen, Eleazar, Carlile, Esme, Rosalie, Alice, és Jasper, Kate, és Irina felsóhajtottak.

-         Most már hozzám szólsz? – kérdezte Demetri.

-         Gyere, te nagy mamlasz. – mondtam vigyorogva, majd leléptem pár lépcsőfokot, hogy megöleljem. Vigyorogva jött oda hozzám, és megszorongatott. Ismét olyan bódító arcszesze volt, amit úgy szerettem. – Hülye gyerek. – hecceltem vigyorogva.

-         Ki a gyerek? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. – Kis csitri.

-         Demetri! – csattant fel apa. Leintettem.

-         Én engedtem meg, hülyéskedünk. – mondtam vigyorogta, majd oldalba böktem Dem-et. Edward morgott, de fogalmam sincs, hogy miért.

-         Mi a baj? – kérdeztem Edwardot.

-         Hiányoztál. – suttogta a fülembe Edward, hogy csak én halljam.

-         Képzelem. – mondtam mosolyogva. – Olyan messze voltam, tudod, megfutottam a maratont. – nevettem.

-         Bella, sajnos most mennünk kell. – mondta apu szomorúan. – De ha gondolod Félix és Demetri maradhat.

-         Én nem. – kezdte gyorsan Félix.

-         Ja. – vágott közbe Dem. – Várja a csaja. – nevetett.

-         Dem! – morogtam vigyorogva. – Vigyázz a szádra. – Emmett nevetni kezdett..

-         Igen, igen vigyázz, mert Bella néni elnáspángol. – nevetett remegést küldve a ház talapzatára. Mindenki vele nevetett.

-         Én maradhatok? – kérdezte Dem kérlelően.

-         Maradhat? – kérdeztem Carlislet.

-         Nem is kellene megkérdezned. – mosolygott Carlisle.

-         Szóval igen? – kérdeztem lelkesen.

-         Igen. – mondta mosolyogva Carlisle, és barátjához lépett egy kézfogáshoz. Apu lelkesen viszonozta a kézfogás  Hirtelen a szemei  elhomályosultak, majd ismét „visszatért” hozzánk.

-         Amint látom tényleg  szeretik egymást. – mondta meglepetten apám. Biztos látta Carlisle emlék képeit. – Viszont ezzel a Tanya Denalival lesz egy kis dolgunk..

-         Ne bántsátok! – kiáltottam oda neki. Mindenki kételkedve tekintett rám. – Csak féltékeny volt, viszont ennek fejében, arra kérlek, hogy valaki hozza el ide, majd én elintézem. – mondtam bűbájosan mosolyogva. Irina fellélegzett.

-         Rendben. – anyu odajött hozzám, csókot nyomott a homlokomra, majd átölelt, és visszaszaladt apuhoz, akinek megfogta a kezét. Janeéknek még intett, hogy hajoljanak meg. Alec, Jane, és Félix meg is hajoltak.

-         Basszus, nem meg mondtam, hogy nincs hajolás? – kérdeztem. Olyan, mintha csak Volterában lennénk.

-         Apád utasítását kellet követni. – mondta Jane.

-         Jó, menjetek. – mondtam. Félix viszont megállt. Odajött hozzám, és bordaropogtató ölelésben részesített.

-         Szevasz, te nagy csajózógé p. – bokszoltam bele a vállába. Megcsókolta a kezem, mire felnevettem. – Hülye! – a nevetését vízhangozta az erdő. Megfordultam, és egyenesen Edward Cullen aranybarna szemeivel találtam szembe magam. A többiek bementek, hogy csak a miénk legyen a pillanat, kivéve Emmett-et, akit Rose ráncigált be nemrégen.

-         Köszönöm, hogy ilyen makacs voltál. – mondta Edward.

-         Ugyan már. – legyintettem, majd egyik kezemet a nyakára tettem. – Szeretlek téged, mindennél jobban. – mondtam.

-         Ahogyan én is szeretlek. – susogta Hirtelen a vágy ismét szétáramlott bennem. Felemelkedtem, és csókolgatni kezdtem a nyakát.

Lunar Eclipse - 11.fejezet

Szijasztok. Itt Waneeey. Meghoztam a következő fejezetet. Csináltam jó kis függővéget *ördögi vigyor* A komihatár 14 komit. Most már írjátok meg, mert míg nem lesz meg, addig nem hozunk frisst. Bocsi, de így fair. =) Na, jó olvasást drágáim.

Telefon beszélgetés.
(Bella szemszöge)

-         Körülbelül mikor érnek ide? – sürgettem Alice-t. Semmi képen sem hagyom, hogy bármi baja essen Edwardnak.

-         Egy óra. – motyogta Alice ledermedve. Fellélegeztem, mikor eszembe jutott a legfontosabb dolog.

-         Hatvanhét jogos százalék az enyém. – mondtam, és az ólomsúly, ami a lelkemre nehezedett enyhülni kezdett, és már csak hűlt nyoma maradt.

-         Hogy érted ezt? – kérdezte Alice homlokát ráncolva.

-         Úgy, hogy nem hozhatnak komolyabb ítéletet a jogos döntsem nélkül. Apám terve befuccsolt. – mondtam. A hideg is kirázott, mikor apámra gondoltam. Elveszi a boldogságomat. Elvenni mindent, ami fontos számomra, nos, ezt nem fogom hagyni. – Nem jogos ítélet, márpedig azt büntetik. Nem akarok senkit bántatni, de nem fogom engedni, hogy egy ujjal is hozzáérjenek. Apu irreálisan dühös, de majd lenyugszik. Sosem gondolta komolyan, hogy ez nem fog megtörténni. Ő küldött ide, vállalja hát a felelőséget a tetteiért. Ha nem tetszik, akkor kiengedem kicsit magam. – a végét elmosolyodtam.

-          Lesz bunyó? – találta meg a hangját Emmett. Sóhajtottam, majd legyintettem egyet, mintha csak egy legyet szerettem volna elhessegetni.

-         Nem. – mondtam szárazon. – viszont apám túl nagy jegekre merészkedett. Most azonnal beszélek vele. – mondtam, majd választ sem várva felballagtam a mobillomért.  Kikerestem a számot, és megnyomtam a „hívás” gombot. Első csörgésre felvették.

-         Mond, te mi a francot képzelsz magadról!? – kiabáltam bele a telefonba.

-         Bella. – szólalt meg apám hangja a telefonban.

-         Hát rohadtul nem érdekelnek a gondolataid, világosan beszéltem? Szóval a tárgyra térek: nem szeretnék itt senkit sem meglátni. Gondolkozz el rajta, jó? Több jogom van ebbe beleszólni, és ne akard, hogy odamenjek Én is, és személyesen intézzem el Őket, világos? Elegem van abból, hogy csak magadra gondolsz! – kiabáltam érzéstelenül. Tudtam, ha halkan is beszélek, akkor is ugyanúgy meghallja, de kiabálnom kellett.

-         Nem hallgatsz meg, de az apád vagyok, jogom van felletted.

-         Ezután nem nagyon tekintelek annak, jó? – kérdeztem élesen. – Elvesztetted a bizalmamat. – mondtam szárazon.

-         A miatt a fiú miatt, igaz? – kérdezte szúrósan. – Teljesen elvette az eszedet, ezzel együtt a szüzességed, és a szívedet is egyben!

-         És akkor mi van? – kiabáltam – Nem érdekelnek az elveid. Születésem Óta úgy tanítasz engem, mint egy kutyát: nem Bella nem szabad szeretni bárkit is, teljesen magányosnak kell lenned! – kiabáltam gúnyosan. – És tudd meg, ha bármi baja lesz Edwardnak azt… azt… nem fogod megúszni szárazon! – kiabáltam. Éreztem, hogy az ott jelen lévők mind hallják azokat a dolgokat, amelyeket most apám fejéhet vágok. De egyébként nem különösen érdekelt. – És most viszlát! – lenyomtam a telefont, és mérgesen mordultam egyet. A düh, mint forró láva öntötte el a testem minden pontját a fejem búbjától a lábujjaimig.

-         Elintéztem. – morogtam miközben lesétáltam a földszintre.

-         Hallottuk. – vigyorgott Emmett. – Szerintem száz kilométeres körzetben hallották. Tök jó, hogy valaki mert így beszélni Aro Volturival. – mérgesen pufogtam egyet, majd felvonultam az emeletre. Dühösen dobtam le magamat az ágyamra. Ki, és be fújtam a levegőt, hogy lenyugtassam magam. Ha apu valamit elkövet Edward ellen, akkor el fog veszíteni engem, és remélem azok után, amit elmondtam neki kicsit magába száll, átgondolja a tettei következményeit. Gondolom most azon rágódik, hogy hiba volt ide küldeni engem. De én nem bánom ezt az egészet, sőt szerintem ez volt életének egyik legjobb döntése, és bár nagyon dühös vagyok rá, megértem. Valamilyen szinten. Egyedüli gyermeke vagyok, nem törődött bele abba, hogy saját akaratom lesz, és nem mozgathat úgy, mintha csak egy marionett babú lennék. Saját akaratom van, magam hozom  a döntéseket.

-         Bejöhetek? – dugta be Edward bronzvörös üstökét az ajtón.

-         Gyere be Cassanova. – mondtam csukott szemmel.

-         Nem kellett volna ennyire kiborulnod apád miatt, csak védelmezni akart téged. – mondta, és csukott szemmel is hallottam, hogy a fejét csóválja.

-         Nem fogom engedni neki, hogy egy újjal is hozzád érjen. – mondtam makacsul kitartva az igazam mellett. – Túlságosan is fontos vagy nekem. – mondtam. Gyengéden cirógatta kezei az arcomat, és ettől varázsütésre pattantak ki a szemeim. Borzongás lett rajtam úrrá, és ismét éreztem a vágyat Edward után. Magához vont, és megcsókolt. Ajkai gyengéden simultak az enyéimre, majd belelendültek a nyelveink is a játékba.

-         Szeretlek. – leheltem két csók között.

-         Én is szeretlek. – hallottam a válaszát. Kezei végigsiklottak a gerincemen, elérve a fenekemet, amibe belemarkolt. Belenyögtem a csókba, és szenvedélyesebben csókoltam Őt. Kezeimmel görcsösen markoltam bele a hajába. Belemosolygott a csókba. Hátradöntöttem az ágyon, majd ráültem a csípőjére. Ajkai nem eresztették el az enyéimet. Hevesebben csókolt engem, mikor pont úgy helyezkedtem, hogy az ágyékán ültem. Bár volt rajtunk nadrág – megjegyzem, remélem nem sokáig – mégis éreztem, hogy kíván engem, és ennek nagyon örültem.

-         Akarlak. – suttogtam a fülébe, próbáltam sexys és az érzéki hang keverékét megütni, amivel feltüzelhetem. Hevesebben válaszolt, mint hittem volna. Nem szólt semmit, csak leszakította rólam a pólót. Kikapcsolta a melltartómat, és mint kiéhezett vad a melleimre vetette magát. Próbáltunk halkak lenni. A vállába temettem az arcomat, hogy a sóhajaimat elnyelve selymes bőre. Beszívtam bódító illatát, majd szelíden beleharaptam a nyakába. Jóleső morgás szakadt fel a mellkasából, és még jobban, de mégis gyengéden szívogatta a melleimet. Ha harc, hát legyen harc. Leszakítottam a felsőjét, csodáltam egy ideig testét, majd a nadrágja is ugyan erre a sorsra jutott. Szoknyámat levéve rólam megcsókolt. Leszedtem róla a nadrágját. A falatnyi tangámat félretolva belém hatolt. A kéjes sikolyomat csak úgy tudtam megakadályozni, hogy ajkaimat az övéire tettem. Csípőmmel lassú, élvezetes mozgásba kezdtem. Halkan sóhajtottam, majd gyorsabb, lendületesebb mozgásba kezdtem. Egyre hangosabban nyögtem, mégis majdhogynem csak Ő hallotta. Mikor elérkezett a robbanás ajkát az enyémre nyomta, és ez nyomta el a végső élvezet édes hangját. Tudtam, hogyha neki valami baja esik, akkor én nem élem azt túl. Ha meghal, én teljesen biztos, hogy követem. Nem érdekel akkor Voltera, ha Ő nincs velem. Nem érdekel semmi rajta, és újdonsült családomon kívül.

-         Annyira szeretlek téged. – mormolta nekem, miközben a mellkasára vont.

-         Én is nagyon szeretlek, Edward. – mondtam, majd felemeltem a fejem, és rá néztem. Tekintetünk egybeolvadt, s mosoly kúszott angyali arcára. Az én imádott féloldalas mosolyom… Majd az arca hirtelen elkomorodott.

-         Mi a baj? – kérdeztem, miközben öltözni készültünk.

-         Apádék ide tartanak. – Megdermedtem helyzetemben. Tehát mégis ellenem fordul….