Undorító!

Szédülök! Szédülök! Esküszöm mindjárt elájulok!
Valaki írogat a nevembe a chatba! Dehogy hagyom abba! Imádok írni!
Istenem, dehogy! Ne higyjetek neki! Istenem. Basszus, szívbeteg vagyok, nem bírom az ilyen dolgokat! Baszki!

Lunar Eclipse 15.fejezet

 

Sziasztok!Bella szm Waneeey Edward szm én (Chinty) írta.Komi határ:15 komi.Jó olvasást és jó ét...Puszi!

(Bella szemszöge)

Azzal elsuhant Emmettel, és Dem keresésére indultak.

A nappaliban ültem, és az arcomat beletemettem a tenyereimbe. Annyira féltem. Féltettem Dem-t, hogy valami hülyeséget csinált, féltettem Edwardot, mert nem élném túl az elvesztését. Ő a mindenem ezen a földön.

- Bella, nyugodj le, minden a legnagyobb rendben lesz! – csitított Alice, mikor keserves sírásba kezdtem.

- Alice, nem hiszem el, hogy tehettem ilyet? – kérdeztem szaggatottan. A bűntudat teljesen szétmállott a törékenynek látszó kemény, szikla testemen.

- Nem tettél semmi rosszat. – mondta, majd elkezdte simogatni a hátamat, hogy egy kicsit is, de le tudjak nyugodni. Nem ment a legjobban…

- Persze. – mondtam, és automatikusan le akartam törölni a könnyeimet, de rájöttem, hogy nincsenek is könnyeim, mivel teljesen vámpír vagyok. – Az egész az én hibám!

- Meg találta a zsák a foltját, komolyan mondom. – morogta Jasper, aki a sarokban állt, és a falnak támaszkodott. Ő nem ment a többiekkel, mivel Edwardék ragaszkodtak hozzá, hogy egynél több férfi legyen a házban, ha esetleg valaki – aki valószínűleg Dem eltűnésének oka volt – feltűnne. Bár én nem vagyok abban a hitben, hogy engem minden áron meg kellene védeni. Inkább a többieket kellene védeni, nem pedig engem. Nem érek annyit. 

- Hú…de vicces…mikor kellett volna nevetni? – kérdeztem idegesen, és rettentően élesen. Így még sosem hallottam beszélni saját magam, bár tudtam, hogy az aggodalom, és idegesség is közrejátszott ebben a szituációban.

- Nyugodj meg, Bella. – jött közelebb Jazz, és a vállamra tette az egyik kezét, így még több nyugalmat kaptam. A remegésem elhalt, de még mindig nagyon aggódtam, és még idegesebb, és összezavarodottabb lettem.. Csörögni kezdett a mobillom. A kijelzőn Félix száma villogott.

- Szia! – köszöntem gyorsan, és szerintem olyan gyorsan, hogy alig hallotta meg.

- Szia. – szóval mégis meghallotta. – Megsejtettük ki áll e mögött.

- Ki, mond! – sürgettem.

- A románok. – mondta. – Demetriet elrabolták a románok. – mondta, és éreztem, hogy susog a szél mellette. Bizonyára futnak. Csak akkor fogtam fel, hogy mit akarnak.

- Azonnal oda megyek! – mondtam. – Hol vagytok?

- Az erdőben nem messze tőletek. – mondta.

- Máris megyek. – mondtam, és már álltam fel, és felvettem a cipőmet. – Jöjjön valaki?

- Ne, ne jöjjön! – mondta – Nem lenne okos ötlet, mivel ott lehet a legjobban érezni a szagodat, és nem engedhetik a házba. Négy őrt odaküldött az apád, hamarosan ott lesznek. – végszóra kopogtattak.

- Máris indulok! – mondtam, és már felvettem a kabátot. – Szia.

- Szia! – köszönt. Odamentem az ajtóhoz.

- Bella elmagyaráznád mi folyik itt? – kérdezte Jazz, és hallottam, hogy a többiek is lejönnek az emeletről.

- Mindjárt találkozom a seregemmel, és apuval és anyuval is. – mondtam. – A románok elrabolták Demetriet. – mondtam, majd és sóhaj kíséretében folytattam. – Apa küldött őröket, hogy vigyázzanak rátok, itt lehet legintenzívebben érezni az illatom. Nem fog bajotok esni. Amint lehet Edwardot is ideküldjük.

- Még mindig nem értem. – mondta Alice. – Miért rabolták el a románok Demetriet?

- Mert engem akarnak elkapni. – mondtam. – Meg akarnak ölni, és mivel Demetrieről tudták, hogy a barátom, ezért őt fogták el. – mondtam. Alice ijedten nézett rám.

- És te azt hiszed, hogy nem szállunk be a harcba? – hördült fel Jasper.

- Pontosan. – mondtam. – Itt maradtok. – az őrökhöz fordultam, akik meghajoltak, fejüket leszegték. – Meg kell ígérnetek valamit. – mondtam.

- Bármit királynőm. – suttogta az egyik.

- Jobban vigyáztok rájuk, mint a saját életekre, megértettétek? – kérdeztem.

- Mindent a királynőért. – hajoltak meg. Megfogtam a vállukat.

- Álljatok fel. – mondtam, eleget tettek a kérésemnek. – Ha remek munkát végeztek jutalomban lesz részetek. – mondtam. – Mindent bele. – mondtam, és kisétáltam az ajtón. 

(Edward szemszöge)

Szélsebesen  futottam mögöttem hagyva mindenkit.Bellát, és az iránta érzett szerelmet is.Hogy miért?Mert tudom hogy már nem szeret.Hiába álitja hogy de, nem vagyok képes hinni neki. Egyszerűen nem tudom felfogni miért nem, talán azért mert hallom mások gondolataiban mennyire szomorú Dimitri miatt.
-Edward, állj!-orditotta Emmet.
-Takarodj!-morogtam majd gyomorszájon rugtam amikor hátrafordultam.Megigértem Bellának hogy vissza viszem neki Dimirit.És ezt be is tartom, de nem fogok vele tartani.Éljenek boldogan.
Én csak azt teszem ami Bellának jó, és ami boldoggá teszi.És melletem nem lehet az amikor egy másik férfit szeret.Biztos vagyok benne hogy hosszú ideje, de ezt még magának sem lett képes elmondani.
Néhány óra futás és uszás után megéreztem Dimitri Volturi illattát.És nem csak az övét...rajta kivül még három ismertelen mozgolora is figyelmes lettem.
-Áhhh, Edward Cullen!-mondta egy ismeretlen hang.Majd egy eddig ismeretlen fájdalommal találtam szembe magam.Vagyis nem is volt olyan ismeretlen.Utoljára a vámpírrá válásom előtt éreztem...a sapanyol náthának egy erősebb rohama remegtette meg a testem.
A főldön voltam.-jöttem rá.
-Nem gondoltam hogy egyedül fogsz jönni!
-Ne beszélj egyes számba Matudor barátom!-mondta valaki más.
-Nicolas pofa be!Had élvezzem a helyzetet!-biztosra vettem hogy ezt a férfit hivják Matudornak, aki pedig rá szólt....(felnyögtem)....Nicolasnak.De a harmadikat?Biztosra vettem hogy neki van ilyen képesége.
-Ne vitatkozatok!-orditotta a harmadik.
-Na de Vlagyimir, te is tudod hogy ez jobb mint az elöző.-mondta Matudor.
-Nekünk a királynő kell!-harsonga Nicolas.-Ezt öljük meg!
-Szerintem meg ne...ti is láthatátok mennyire bele van havarodva a királynő!-mondta Matudor.-Ha megtudja egyből ide fog jönni!
-Na de...-kezdte Nicolas de Vlagyimir közbe szólt.Innentől minden homályos lett, a fájdalom amit 100 éve nem éreztem ismét átvette az iráyitást a testem fellet, de még birtam.
-Volterrába megyünk!És őket is visszük!-halottam meg, még utoljára Vlagyimir fagyos hangját.-És visszük a mi újszülötteinket is...-Ti meg vagytok huzatva-nyögtem fájdalmasan.
-Nagyon jól birod!Elismerésem!-nézett a szemembe Vlagyimir.-Igazad van!Mevárjuk, mig ők jönnek ide...vagy....Forksba megyünk!
-Ez még jobb is!-hahotázott Matudor.Ezután a fájdalom átvett minden érzésemet és a sötétséggel néztem szembe.

Lunar Eclipse 14.fejezet

Sziasztok:)Ismét Én (Chinty) hoztam nektek Friss-t.A komi határ 16.És ez már teljesen végleges szóval addig nem kaptok Friss-t, amig meg nem nincs.Sajnálom, de a napi egy Frissért ez jár, azt hiszem.Jó olvasást:Puszi Chinty

14.Veszekedés Olasz módra...

(Bella szemszöge)

Már több mint két nap telt el apám látogatása óta, és Dimitrij vallommása óta.Minden összekuszálódott bennem, és azt volt a legrosszabb hogy Edward is szenvedett.Miután Dim nem jött vissza, biztosra vettem hogy vissza ment Volterrába.
        -Bella, ne marcangold magad!-morgott rám Alice.
        -Alice, én egy hatalmas idióta vagyok!-mondtam.
        -Nem tehetsz arról hogy két férfit szeretsz!-mondta, bár hangjában érezhető volt hogy nem tetszik neki.
        -Nem szeretek két férfit!-vallottam be.-Én egy férfit szeretek, az pedig Edward Cullen.
        -Ez tény!-mondta.-De ott van Dimitri, akibe szere....
       -Nem vagyok szerelmes Dimitribe!-morogtam tehetetlenül.-Csak nem tudom mit érzek iránta.-vontam válat.
       -Hát ha te így fogod fel?-mondta.Majd szélsebesen elsétált.-De azért...-fordult vissza.-Nagyon sajnálom hogy ilyen helyzetbe kerültél...Talán csak dühös vagyok, mert a jövődben Dimitri is benne van, és én szeretem Edwardot...de téged is!Csak arra kérlek, ne bántsd meg ennél jobban...Így is nagyon maga allatt van, de te lény boldog és tedd azt amit a szíved diktál!-mondta majd megölelt és távozott a szobámból.
Ismét a tehetetlen űr amit Dimitri távolléte okoz, előjött.Amikor Edwarddal vagyok sohasem érzem magam rosszul és nem is gondolok Dimre.De amikor- mint most- nincs velem, mert vadászni meny, nem tudok másra gondolni csak rá.
       -Szia, szépségem!-jött be Emmett.-Min jár az a pici buksid? Csak nem a mi kedvenc agyturkászunkon?

       -Em, most cseppet sincs hangulatom erre.-morogtam.

       -Nekem pedig van, kiscsibém!-mosolygott rám kajánul.

       -Ne akard hogy leüsselek!-szűrtem a fogaim közül.

       -Pont erre vár!-lépett be az ajtón az én félistenem.-Emmett, takarodj ha nem akarod hogy beáruljalak Rosalienak!

       -Jól, van jól van!-morogta most már mogorván.-Csak egy kis életet akartam vinni a jövendőbeli húgomba.

       -Szerelmem!-rohantam hozzá, majd a karjaiba vetettem magam.Mézédes illata beszívása után sokkal jobban voltam. Tudtam hogy nekem erre van szükségem most és mindörökre.

        -Ennyire hiányoztam?-kérdezte majd rám mosolygott.Bólogattam majd megcsókoltam, kezei pedig a derekamra siklottak.Nagyon nehezen bírtam ki nélküle, majdnem minden percben elönt a vágy, és amikor csillapítom akkor rá pár órára ismét érzem.Ez olyasmi mit a szomj, hiába csillapítod, mindig ott van benned és bármikor kitörhet.Pont mint most.

Néhány másodperc elteltével már az ágyban találtam magam, meztelenül.Edward csillogó teste- a nap beszűrődött az ablakon- felém tornyosult, majd néhány másodperc múlva már csak egy éles kis szúrást éreztem ami már már megszokott volt.Edward megfogta a derekam majd mozogni kezdett szenvedélyesen. érzékien és csodálatosan.A várva várt gyönyörnél én voltam felül, lovagló ülésben, ajkam kereste az övér.-Szeretlek!-nyögte.

       -Én is szeretlek, Edward!-susogtam fáradtan.Bár nem voltam fáradt, egy vámpír nem lehet az.-Mi a baj?-kérdeztem amikor rémülten nézett rám.

       -Semmi!-mondta.-Egy pillanatra azt hittem...

       -Mit hittél?-kérdeztem

       -Felejtsd el!-mondta majd felült.

       -Edward, kérlek!-nyögtem tehetetlenül.

       -Olyan arcot vágtál, miközben azt mondtad hogy szeretsz...na szóval egy pillanatra azt hittem...már nem...

       -Ki ne mond!-morogtam majd felkeltem.Hogy gondolhat ilyet?

       -Te mit hinnél azok után hogy te és Dimitri...-hangja elcsendült.

       -Eppure, pensare a loro?-kérdeztem Olaszul. /Mégis hogy gondolhatsz ilyenekre?/

       -Ti amo! Tu sei la mia vita. Facile da amare e tu ... tu osi credere che non ti ama?-dühöngtem.Amikor ideges vagyok egyszerűen nem tudok más nyelven beszélni. / Szeretlek! Te vagy az életem. Egyszerűen imádlak és te...te azt mered feltételezni hogy már nem szeretlek?/

        -Bella sajnálom!-mondta felemelt kézzel

        -Shut up Edward Cullen! Così deve essere!-szóltam rá idegesen. /Pofa be Edward Cullen! Merté n fogom be!/

        -Te mit gondoltál volna?Miután, lehetséges hogy szerelmes vagy Dimitri Volturiba?-kérdezte.

        -Io non sono innamorato di Dimbe! Simply'm confuso! Ma tuttavia ti amo! Io vi amo e se avete il coraggio di credere che non lo è, non ha senso .. -nyögtem most nár szomorúan./Nem vagyok szerelmes Dimbe! Egyszerűen csak össze vagyok zavarodva! De ettől fügetlenül téged szeretlek! Szeretlek és ha azt mered hinni hogy nem, akkor nincs értelme.../       

-Kérlek Bella!-susogta Edward.-Ti amo!-/Szeretlek!/

-Ti amo!-helyeseltem.

-Meg tudsz bocsájtani?-kérdezte.

-Meg!-mondtam.

-Minden kapcsolatban vannak veszekedések, nekünk ez az első!-mondta mosolyogva.

-És reméljük az utolsó is!-susogtam.Közelebb jött hozzám majd megcsókolt.Pont amikor a telefonom is csörgetni kezdett.

-Vedd csak fel!-nevetett fel amikor meglátta az arcvonásomat.

-Hallo!-szóltam bele úgy hogy meg sem néztem ki az, csak Edward aranybarna szemeit néztem.

-Bella, most azonnal rugdosd ide Dimitrit!-harsogta Felix.

-Te meg miről beszélsz?-kérdeztem.

-Arról hogy Aro, vele akarja elküldeni Tanya Denalit.-mondta a készülékbe.

-Akkor mire vár?-kérdeztem.Bár voltak sejtéseim affelől miért nem hajlandó eljönni.

-Mert ott van veled!-ordította.

-Nem!-suttogtam.-Nincs

-Mi?

-Nem ment haza?-kérdeztem.

-Nem, nem jött!-mondta.-Mi történt?-kérdezte.

-Nagyon megbántottam!-mondtam síri hangon.-Ez az én hibám...ha bármi baja esik.

-Nyugodj meg Bella!-mondta.Azonnal szólok Aronak.Te pedig maradj a kis popodon!

-Edward!-néztem rá amint letettem a telefont.

-Tudom!-suttogta.-Megtalálom, ígérem!

-Ne kérlek!-ellenkeztem.-Nem akarom hogy bármi bajod essen.

-Azt hiszem most nem miattam kéne aggódnod!-mondta majd elindultunk lefelé, kéz a kézben.

-Mi történt?-kérdezte Carlise.

-Dimitri eltűnt, és lehet hogy bajban van!-szinte zokogtam.

-Meg fogjuk találni!-szorította meg szerelmem a kezem.

Amikor elindultak én is velük akartam tartani de Edward vissza tartott.Egy forró csókot váltottunk és nem akartam elengedni.Önző voltam, még Dimitrivel sem törődtem, ebből látszik kit és hogy szeretek...

-Megígérem hogy nem lesz semmi baj!-mondta.-Vissza hozom, akár az életem árán is.

-Ha nem jössz vissza,-csuklott el a hangom.-Akkor inkább el se menj.

-Szeretlek!-mondta majd egy újabb csókot adott.

-Én is!-susogtam felső ajkára.

Lunar Eclipse 14.fejezet Izelitő

Bocsika de ma nem szolgálhatok Frissel, mert a húgom holnap ballag és el kell a segiíség, de holnap mindenféleképp hozom a Friss-t én(Chinty) addig is itt egy kis ízelítő

(Bella szemszöge)

Már több mint két nap telt el apám látogatása óta, és Dimitrij vallomása óta.Minden össze kuszálódott bennem, és azt volt a legrosszabb hogy Edward is szenvedett.Miután Dim nem jött vissza, biztosra vettem hogy vissza ment Volterrába.
          -Bella, ne marcangold magad!-morgott rám Alice.
          -Alice, én egy hatalmas idióta vagyok!-mondtam.
          -Nem tehetsz arról, hogy két férfit szeretsz!-mondta, bár hangjában érezhető volt hogy nem tetszik neki.
          -Nem szeretek két férfit!-vlalottam be.-Én egy férfit szeretek, az pedig Edward Cullen.
          -Ez tény!-mondta.-De ott van Dimitri, akibe szere....
          -Nem vagyok szerelmes Dimitribe-morogtam tehetetlenül.-Csak nem tudom mit érzek iránta.-vontam válat.
         -Hát ha te így fogod fel?-mondta.

Lunar Eclipse 13.fejezet

Sziasztok!Most én Chinty hoztam a kövi fejezetet.Remélem mindenkinek elnyeri a tetszését:)Komi határ:17 komi!Szerintem ez nem sok:)Jó olvasást:)

Dimitri vallomása

(Bella szemszöge)

-Remélem nem zavartam meg semmit!-halottam meg Dem kemény hangját.A hatalmas vágy amit Edward hozott ki belőlem, elmúlt. Helyette undorodni kezdetem saját magamtól, amiért megfeledkeztem Dem-ről.

 -Jah, nem!-mondtam majd egy lépést elhátráltam Edwardtól, aki dühösen nézte barátomat.-Bocsánat!-susogtam magam elé.

-Azt hiszem...kettesben hagylak titeket!-mondta Edward.-Rátok fér a beszélgetés.

Nem értettem mire céloz először, majd váltottam egy kis pillantást Dimitrivel, aki engem nézett.Vörös szemei elárulták hogy fájdalmai vannak.

 -Oké!-mondtam majd Dim már mellettem is termett.Kezeit gyengéden az enyémre helyezte majd az erdő felé kezdett húzni.Meleg kezei még akkor sem engedtek el amikor futni kezdtem vele együtt.De egy véletlen pillanatban nem is akartam hogy elengedjen.Ekkor jöttem csak rá hogy nekem szükségem van arra hogy Dim mindig mellettem maradjon.Több volt mint egy átlagos barát, a köztünk kialakuló érzelmek már testvéri szeretetté alakultak.

Hirtelen állt meg, majd azzal a lendülettel a hátára is rakott.

           -Innentől a hátamon utazol, angyalom.-susogta majd futni kezdett.Automatikusan a nyaka köré csavartam a kezemet, testem a hátának préselődöttem lábaim dereka köré csavarodott.

Szinte olyan gyorsan telt az idő, mint amilyen gyorsan futottunk.Dimitri illatára koncentráltam ,és arra mennyire szeretem, mint testvéremet.Olyan régen voltam vele kettesben, és sok dolog történt azóta.

          -Hol vagyunk?-kérdeztem több mint egy órával indulásunk után.

          -Réten!-suttogta majd hátrébb állt.Két lépés távolság volt kettőnk közt.-Ez a hely, sokat jelent számomra.És megszerettem volna osztani veled, kicsit Bella.

          -Csodálatos!-nyögtem fel elbűvölve figyeltem a szép helyiséget.

          -Egy csodálatos lény, egy csodálatos helyen!-mondta mosolyogva majd közelebb jött, szép lassan és szinte érzékien.

          -Hülye!-mondtam.Majd játékosan megütöttem a vállát, leküzdve a köztük lévő távolságot.Rubint vörös szemei izottak valami megmagyarázhatatlan dolog miatt, apró gyöngyök csillogtak benne. Még soha sem láttam szemeit ennél gyönyörűbbnek.

         -Én csak az igazat mondtam!-mondta, hangjában keveredett a fájdalom, a szomóruság, amitől a lényem egy része ugyan így érzett.

         -Én is!-vallottam be.-Te tényleg hülye vagy!

         -Csak is miattad!-susogta ismét.-Melletted nem is lehetek más, csak egy hülye fickó aki lekéste álmai nőét, egy másik férfi miatt.

Szinte sejtettem mi jön most és teljesen rettegtem.Dimirti viselkedés...és Edwardé is...Féltem hogy kimondja azt a szót amitől, testem lelkem fájdalmat érez.Mert sajnos nem tudom viszonozni.Jól mondta:Elkésett!

         -Dimitri!-nyögtem fel keservesen.-Én...

         -Szeretlek, Bella!-mondta majd kezeit a derekam köré csavarta.Érintésétől kisebb borzongás futott végig rajtam, ami megijesztett.És a szó is amit kimondott.-Már nagyon rég óta szeretlek!Bánom hogy soha sem mondtam, bánom amiért elkéstem...de kérlek mond hogy van-e még egy kis esélyem arra hogy te is szeretsz?-mondta.-Elkéstem, tudom, de egyszerűen nem tudok nélküled élni, inkább megölöm magam...inkább Volterra ellen fordulók és kivárom a végzetem.Mert engem egyedül te bánthatsz, szerelmem.

         -Dim...-susogtam Dimitrij vallomása után, ez a pár mondat fogott meg legjobban.Egy halvány pillanatra elképzeltem milyen életem lett volna akkor, ha Dimitri hamarabb kitárja elém érzéseit, és apám megbocsálj mint ma.Ha eggütt lehettünk volna.-Szeretlek!-azt mondtam amit éreztem, ebben a percben még Edward is a lelkem legtávolabbi zugába repült.Dimitri fájdalmas tekintete nekem is fájt.Érintése kellemes volt, és bizsergetően meleg.

          -Kérlek mond hogy nem késtem el!-nyögte.Éreztem hűvöskés leheletét az arcomon.-Mond hogy te is így érzel!Kérlek!-szemei egy pillanatra elsötétültek, és még nem feleltem.Nem tudtam mit tegyek.És hogy mit érzek.Bizonytalan voltam.Edward iránt érzett végtelen szerelmem óta először.Bizonytalan abban amit érzek.Meginogtam.-Bár amit láttam, amikor apád itt volt...attól tartok teljesen elkéstem.

         -Miért?-kérdeztem.-Miért kellet neked pont most ezt tenned?

         -Bells...-nyögte.

         -Miért, miért?-szinte már zokogtam, könnyek nélkül és az én hercegemre vágytam, hogy megvigasztaljon.-Szeretlek!-de nem tudom hogy...-gondoltam.Meginogtam.

         -Imádom amikor ilyen vagy!-nevetett fel majd a mellkasár vont és fellélegzett.-Nekem ennyi bőven elég!Nincs még veszteni valóm.

         -Nem mondtam még semmi!-morogtam.

         -Csak magadra kell nézned, oh....Bella annyira szeretlek!-susogta szenvedélyesen.-Nem tudod milyen jó ezt kimondani.

         -Bárcsak, ne tetted volna!-motyogtam.

Mit érzek?Mit érzek Dimitri iránt?Edward iránt nem volt kétség hogy akár meg haltam volna.Tiszta szívből szerettem és szeretni is fogom.Ez nem volt kétség, de az hogy mit érzek Dim iránt felbomlott .Mindent összekuszált, ezzel a vallomással.

          -Nem lehetek szerelmes beléd, amikor Edwardot szeretem!-vallottam be.-Hiába vannak afelől kétségeim, mit érzek irántad.

          -Látom rajtad Bella, hogy szeretsz!-mondta türelmetlenül.-Csak magadra kell nézned!-ismételte.

          -Te nem értesz!

          -Dehogynem!-suttogta.-Ha valakit szeretek, azt meg is értem!

          -Dim...miért gyötröd magad?-kérdeztem.-Miért bántod saját magad?

          -Mert szeretlek!-nyögte.-Imádlak, és most megcsókollak!

          -Nem, Dimitri!-morogtam majd kezemet arcára helyeztem de már csak ajkai fémes izét éreztem a sajátomon.Kezei vaskaromként fonódott körém és nem engedett.Nem voltam hajlandó tudomást szerezni gyengéd ajkairól, melyek lágyan érintették az enyémet.Egyedül arra koncentráltam hogyan szabadulhatnék ki, karmai közül.Csak egy probléma volt: Erősebb volt nálam, sokkal erősebb és szenvedélyesebb is.Elcsábiíott, levett a lábamról, egy akaratom elleni csókkal.Nem csókoltam vissza, és ellökni sem tudtam.Csak álltam, kővé dermedve és vártam hogy kiélvezze és vágyai elhűljenek.Azok a vágyak amelyekről tudomást sem szerettem volna venni. Dimitri csókjának ellen tudtam állni, Edwardénak viszont nem.Ez is bizonyította mennyire szeretem.

          -Sajnálom!-mondta bűnbánóan.

          -Kiélvezted?-kérdeztem dühösen.

          -Igen!-mosolygott szélesen, mire én behúztam neki majd futásnak eredtem, vissza a Cullen házba.Mit sem törödve Dimitri fájdalmas nyögésével.Összezavarostam, de ez a csók felnyitotta a szememet.Nem tudom, mi lett a köztünk lévő barátsággal, de az biztos hogy Edwardon kivül nem kell más!

          -Szerelmem!-ugrottam a nyakába.

          -Hol van?-morgott egy hatalmasat.

          -Kérlek, hagyd!-susogtam majd végig húztam a kezemet izmos felsőtestén ami a póló allatt is látszott.
          -Hogy merészelt megcsókolni?-kérdezte összeszorított fogakkal.-Ráadásul az engedélyed nélkül!
          -A legjobb barátom, te pedig a szerelmem vagy!-susogtam.-És most csak téged akarlak...
          -Nem!-morogta.-Te azt akarod hogy feledtessem el veled!
Talán igaza volt, talán nem.Magam sem voltam benne biztos, viszont ismét éreztem a vágyat, melynek nem tudtam ellenállni.
          -Igen!-nyögtem.-Mosd le rólam az érintését, mert nekem csak te kellesz....
Ajkai oly gyengéden érintették az enyémet hogy beleremegtem.Nem kívántam más érintését, és emiatt örültem.Dimitri olyan gyorsan merült feledésbe, hogy azt is elfelejtettem mi történt ma kettőnk közt.Viszont abban biztos voltam, ha újra hozzám ér, a szívem újradobban.

(Dimitri szemszöge)

        -Dim...miért gyötröd magad?-kérdezte.-Miért bántod saját magad?
        -Mert szeretlek!-nyögtem szinte már tehetetlenül.-Imádlak és most megcsókollak!
        -Nem Dimitri!-morogta kezeit az arcomra helyezte hogy ellökhessen, de már késő volt.Ajkaim-amit 24 órával ezelőtt egy ember nyakába mélyesztettem- most az övén volt.Kezeim vaskaromként fonódtak köré.Hihetetlen gyengéden csókoltam, és a szerelem amit iránta éreztem magába szippantott, mint egy örvényt.
        -Sajnálom!-mondtam de nem gondoltam komolyan.Nem bántam meg.
        -Kiélvezted?-kérdezte dühösen.
       -Igen!-vallottam be majd szélesen rá mosolyogtam. Mire behúzott nekem és márc sak a koccanást éreztem a mögöttem lévő fával.Feleszméltem de már nem volt ott.
        -Akkor sem bántam meg!-ordítottam teli torokból, de biztos voltam benne hogy nem hallja.Már messze járt, az is lehet hogy a Cullen kezeiben...Vagy csak a gondolataiban....-Szeretlek!-nyögtem tehetetlenül.
Éles fájdalom nyílalt a fejembe és mintha forgott volna velem a világ, aztán éles képek ugrottak be a fejembe.Olyan erős ütéseket kaptam gondolatban, hogy éreztem...fáj...és véreztem....
Fogcsikorgatva vonaglottam egy férfi előtt, akinek vörös szemei elárulták, hogy vámpír.Egy különleges vámpír ha ekkora fizikai fájdalmat képes okozni velem.
        -Én sem bántam meg hogy követtem a hercegnőt!-mondta és rám mosolygott.
Egy Román.-suhant át elmémen.
        -A hercegnő önszántából fog eljönni hogy megmentsen!-dünnyögte mosolyogva.-És akkor Végzek vele...ahogy majd veled is...drága kis csalikám.
-Ne!-nyögtem.Hangom telis teli volt fájdalommal a férfi állttal okozott kin hatása miatt.-Isabella....

Lunar eclipse - 12.fejezet

Gyerekek, itt Waneeey.Hát gyerekek, komolyan meglepődtem, mikor kevesebb,  mint egy nap alatt kaptunk 15 komit. szóval akkor a komihatár is növekszik. Mostantól 16 komi után lesz friss. Pusziii<3

Békülés. 

(Bella szemszöge)

Azonnal magamra kaptam a ruhámat, és kisiettem az udvarra.

-         Itt vannak. – suttogtam, mert hallottam a lábak dobogását. Olyan morgás szakadt ki a torkomból, mint még soha sem. Edwardot természetesen magamhoz húztam. Magam mögé tuszkoltam. Nem akart, de parancsoló tekintetemnek nem tudott nemet mondani.

-         Bella, nem kell… - ellenkezett. Tekintetünk találkozott, és láttam, hogy aggódik.

-         Nincs mitől félned, nem fognak egy újjal sem hozzád érni. Egy: megparancsolom nekik, kettő: úgy kiképeztek, hogy vámpír nő létemre nagyon jól harcolok, három: nem hiszem, hogy bárki is hagyná. – mondtam, majd aprót mosolyogtam.

-         Nem magamat féltem. – mondta, majd kisimított egy kósza hajtincset az arcomból. – Téged féltelek, Bella. – mondta. Megcsóváltam a fejemet.

-         Nem kell engem féltened. – mondtam majd az erdő felé tekintettem.  Szétvetett a düh az apám iránt. Hogy képes ilyeneket tenni velem? Éreztem, hogy többen is mögénk állnak. Vigyázunk Edwardra, és természetesen egymásra. Morogtam, de olyan hangosan, hogy szerintem még az erdőn túl is hallották.  Akkor léptek ki az erdő rejteket rejtő sűrűjéből. Ott volt Demetri, Jane, Alec, Félix, apu, és anyu is mellette lépkedett. Szisszegtem.

-         Üdvözletem Cullen család. – mondta apám. Észrevettem, hogy szúrós pillantást vet Edwardra. Morogtam, mire apám rám nézett. – Isabella – mondta apám meglepetten. Nem tudom miért láttam meglepettséget a szemében.

-         Apa. – mondtam ridegen. – Anya. – mondtam ugyan olyan ridegséggel. Pedig én szerettem öket, sőt most is szeretem, de nem veszik el tőlem azt a vámpír, aki a világot jelenti számomra.

-         Bella. – anya oda akart jönni hozzám. De sziszegve megtagadtam.

-         Nem. – mondtam fejcsóválva. – Mire számítottál, anyám? El akarod venni a boldogságomat, szerinted vigyorogva a karjaidba vetném magam? Hát nem, bocsáss meg…

-         Bella… kérlek, hallgass meg minket, kérlek. – kérlelt anyám.

-         Nem, kösz. – mondtam elutasítóan.

-         Bella, kérlek, hallgasd meg az anyádat, szerintem csak jót akar neked. – suttogta Edward. Anyu hálásan tekintett Edwardra. Éreztem magamon Demetri tekintetét, de nem méltattam különösebb figyelemmel. Ahhoz túlságosan is dühös voltam rájuk.

-          Nem engedem, hogy hozzá érjetek egy ujjal is, világosan beszéltem? – fordultam a őrök felé. – Ha bárki egy ujjal is hozzá ér akkor – színpadiasan elhúztam az ujjam a torkom előtt.   

-         Úgy látszik tényleg ennyire fontos neki… - suttogta anya elhűlve. Edwardhoz bújtam, de nem eresztettem el a többieket a szememmel.

-         De… - kezdte volna apám.

-         De? – kérdeztem vissza idegesen.

-         Egyszer el fog hagyni téged, és nem hiszem, hogy fel tudod majd dolgozni, be fog csapni, ezt előre megjósolom neked. – Edward morgott.

-         Ez nem igaz. – csattant fel. Látszólag hidegen hagyta, hogy kivel, és milyen hangnemben beszél. – Nem vagyok hülye! Ő a mindenem! – annyira aranyos volt. Megszorítottam összekulcsolt kezünket.

-         Én sem vagyok hülye, apa. – mondtam. – Bízom Edwardban. De ha te nem bízol, akkor bíz bennem.

-         Bella… nem hiszem… hogy – de mikor a tekintetünk találkozott elhallgatott. Megköszörülte a torkát. Edward elégedetten duruzsolt. – Bízom benned, tudom, hogy okos vagy.

-         Nem adnám akárkinek a szívemet. Ő az életem. Együtt vagyunk egyek.

-         Na, látod szívem? – kérdezte anyám, és játékosan oldalba bökte apámat. – Ugyan ezeket mondtam neked én is. – nevetett. Valahogy olyan idilli helyzetnek tűnt.

-         Engedem, hogy együtt legyetek, de ha átvered, vagy valami lesz én… esküszöm – látszólag apu nagyon kereste a szavakat.

-         Nem lesz ez Aro. – mondta Edward. A derekamat simogatta. – Szeretem őt, mindent megtennék érte. – hallottam, hogy Carmen, Eleazar, Carlile, Esme, Rosalie, Alice, és Jasper, Kate, és Irina felsóhajtottak.

-         Most már hozzám szólsz? – kérdezte Demetri.

-         Gyere, te nagy mamlasz. – mondtam vigyorogva, majd leléptem pár lépcsőfokot, hogy megöleljem. Vigyorogva jött oda hozzám, és megszorongatott. Ismét olyan bódító arcszesze volt, amit úgy szerettem. – Hülye gyerek. – hecceltem vigyorogva.

-         Ki a gyerek? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. – Kis csitri.

-         Demetri! – csattant fel apa. Leintettem.

-         Én engedtem meg, hülyéskedünk. – mondtam vigyorogta, majd oldalba böktem Dem-et. Edward morgott, de fogalmam sincs, hogy miért.

-         Mi a baj? – kérdeztem Edwardot.

-         Hiányoztál. – suttogta a fülembe Edward, hogy csak én halljam.

-         Képzelem. – mondtam mosolyogva. – Olyan messze voltam, tudod, megfutottam a maratont. – nevettem.

-         Bella, sajnos most mennünk kell. – mondta apu szomorúan. – De ha gondolod Félix és Demetri maradhat.

-         Én nem. – kezdte gyorsan Félix.

-         Ja. – vágott közbe Dem. – Várja a csaja. – nevetett.

-         Dem! – morogtam vigyorogva. – Vigyázz a szádra. – Emmett nevetni kezdett..

-         Igen, igen vigyázz, mert Bella néni elnáspángol. – nevetett remegést küldve a ház talapzatára. Mindenki vele nevetett.

-         Én maradhatok? – kérdezte Dem kérlelően.

-         Maradhat? – kérdeztem Carlislet.

-         Nem is kellene megkérdezned. – mosolygott Carlisle.

-         Szóval igen? – kérdeztem lelkesen.

-         Igen. – mondta mosolyogva Carlisle, és barátjához lépett egy kézfogáshoz. Apu lelkesen viszonozta a kézfogás  Hirtelen a szemei  elhomályosultak, majd ismét „visszatért” hozzánk.

-         Amint látom tényleg  szeretik egymást. – mondta meglepetten apám. Biztos látta Carlisle emlék képeit. – Viszont ezzel a Tanya Denalival lesz egy kis dolgunk..

-         Ne bántsátok! – kiáltottam oda neki. Mindenki kételkedve tekintett rám. – Csak féltékeny volt, viszont ennek fejében, arra kérlek, hogy valaki hozza el ide, majd én elintézem. – mondtam bűbájosan mosolyogva. Irina fellélegzett.

-         Rendben. – anyu odajött hozzám, csókot nyomott a homlokomra, majd átölelt, és visszaszaladt apuhoz, akinek megfogta a kezét. Janeéknek még intett, hogy hajoljanak meg. Alec, Jane, és Félix meg is hajoltak.

-         Basszus, nem meg mondtam, hogy nincs hajolás? – kérdeztem. Olyan, mintha csak Volterában lennénk.

-         Apád utasítását kellet követni. – mondta Jane.

-         Jó, menjetek. – mondtam. Félix viszont megállt. Odajött hozzám, és bordaropogtató ölelésben részesített.

-         Szevasz, te nagy csajózógé p. – bokszoltam bele a vállába. Megcsókolta a kezem, mire felnevettem. – Hülye! – a nevetését vízhangozta az erdő. Megfordultam, és egyenesen Edward Cullen aranybarna szemeivel találtam szembe magam. A többiek bementek, hogy csak a miénk legyen a pillanat, kivéve Emmett-et, akit Rose ráncigált be nemrégen.

-         Köszönöm, hogy ilyen makacs voltál. – mondta Edward.

-         Ugyan már. – legyintettem, majd egyik kezemet a nyakára tettem. – Szeretlek téged, mindennél jobban. – mondtam.

-         Ahogyan én is szeretlek. – susogta Hirtelen a vágy ismét szétáramlott bennem. Felemelkedtem, és csókolgatni kezdtem a nyakát.

Lunar Eclipse - 11.fejezet

Szijasztok. Itt Waneeey. Meghoztam a következő fejezetet. Csináltam jó kis függővéget *ördögi vigyor* A komihatár 14 komit. Most már írjátok meg, mert míg nem lesz meg, addig nem hozunk frisst. Bocsi, de így fair. =) Na, jó olvasást drágáim.

Telefon beszélgetés.
(Bella szemszöge)

-         Körülbelül mikor érnek ide? – sürgettem Alice-t. Semmi képen sem hagyom, hogy bármi baja essen Edwardnak.

-         Egy óra. – motyogta Alice ledermedve. Fellélegeztem, mikor eszembe jutott a legfontosabb dolog.

-         Hatvanhét jogos százalék az enyém. – mondtam, és az ólomsúly, ami a lelkemre nehezedett enyhülni kezdett, és már csak hűlt nyoma maradt.

-         Hogy érted ezt? – kérdezte Alice homlokát ráncolva.

-         Úgy, hogy nem hozhatnak komolyabb ítéletet a jogos döntsem nélkül. Apám terve befuccsolt. – mondtam. A hideg is kirázott, mikor apámra gondoltam. Elveszi a boldogságomat. Elvenni mindent, ami fontos számomra, nos, ezt nem fogom hagyni. – Nem jogos ítélet, márpedig azt büntetik. Nem akarok senkit bántatni, de nem fogom engedni, hogy egy ujjal is hozzáérjenek. Apu irreálisan dühös, de majd lenyugszik. Sosem gondolta komolyan, hogy ez nem fog megtörténni. Ő küldött ide, vállalja hát a felelőséget a tetteiért. Ha nem tetszik, akkor kiengedem kicsit magam. – a végét elmosolyodtam.

-          Lesz bunyó? – találta meg a hangját Emmett. Sóhajtottam, majd legyintettem egyet, mintha csak egy legyet szerettem volna elhessegetni.

-         Nem. – mondtam szárazon. – viszont apám túl nagy jegekre merészkedett. Most azonnal beszélek vele. – mondtam, majd választ sem várva felballagtam a mobillomért.  Kikerestem a számot, és megnyomtam a „hívás” gombot. Első csörgésre felvették.

-         Mond, te mi a francot képzelsz magadról!? – kiabáltam bele a telefonba.

-         Bella. – szólalt meg apám hangja a telefonban.

-         Hát rohadtul nem érdekelnek a gondolataid, világosan beszéltem? Szóval a tárgyra térek: nem szeretnék itt senkit sem meglátni. Gondolkozz el rajta, jó? Több jogom van ebbe beleszólni, és ne akard, hogy odamenjek Én is, és személyesen intézzem el Őket, világos? Elegem van abból, hogy csak magadra gondolsz! – kiabáltam érzéstelenül. Tudtam, ha halkan is beszélek, akkor is ugyanúgy meghallja, de kiabálnom kellett.

-         Nem hallgatsz meg, de az apád vagyok, jogom van felletted.

-         Ezután nem nagyon tekintelek annak, jó? – kérdeztem élesen. – Elvesztetted a bizalmamat. – mondtam szárazon.

-         A miatt a fiú miatt, igaz? – kérdezte szúrósan. – Teljesen elvette az eszedet, ezzel együtt a szüzességed, és a szívedet is egyben!

-         És akkor mi van? – kiabáltam – Nem érdekelnek az elveid. Születésem Óta úgy tanítasz engem, mint egy kutyát: nem Bella nem szabad szeretni bárkit is, teljesen magányosnak kell lenned! – kiabáltam gúnyosan. – És tudd meg, ha bármi baja lesz Edwardnak azt… azt… nem fogod megúszni szárazon! – kiabáltam. Éreztem, hogy az ott jelen lévők mind hallják azokat a dolgokat, amelyeket most apám fejéhet vágok. De egyébként nem különösen érdekelt. – És most viszlát! – lenyomtam a telefont, és mérgesen mordultam egyet. A düh, mint forró láva öntötte el a testem minden pontját a fejem búbjától a lábujjaimig.

-         Elintéztem. – morogtam miközben lesétáltam a földszintre.

-         Hallottuk. – vigyorgott Emmett. – Szerintem száz kilométeres körzetben hallották. Tök jó, hogy valaki mert így beszélni Aro Volturival. – mérgesen pufogtam egyet, majd felvonultam az emeletre. Dühösen dobtam le magamat az ágyamra. Ki, és be fújtam a levegőt, hogy lenyugtassam magam. Ha apu valamit elkövet Edward ellen, akkor el fog veszíteni engem, és remélem azok után, amit elmondtam neki kicsit magába száll, átgondolja a tettei következményeit. Gondolom most azon rágódik, hogy hiba volt ide küldeni engem. De én nem bánom ezt az egészet, sőt szerintem ez volt életének egyik legjobb döntése, és bár nagyon dühös vagyok rá, megértem. Valamilyen szinten. Egyedüli gyermeke vagyok, nem törődött bele abba, hogy saját akaratom lesz, és nem mozgathat úgy, mintha csak egy marionett babú lennék. Saját akaratom van, magam hozom  a döntéseket.

-         Bejöhetek? – dugta be Edward bronzvörös üstökét az ajtón.

-         Gyere be Cassanova. – mondtam csukott szemmel.

-         Nem kellett volna ennyire kiborulnod apád miatt, csak védelmezni akart téged. – mondta, és csukott szemmel is hallottam, hogy a fejét csóválja.

-         Nem fogom engedni neki, hogy egy újjal is hozzád érjen. – mondtam makacsul kitartva az igazam mellett. – Túlságosan is fontos vagy nekem. – mondtam. Gyengéden cirógatta kezei az arcomat, és ettől varázsütésre pattantak ki a szemeim. Borzongás lett rajtam úrrá, és ismét éreztem a vágyat Edward után. Magához vont, és megcsókolt. Ajkai gyengéden simultak az enyéimre, majd belelendültek a nyelveink is a játékba.

-         Szeretlek. – leheltem két csók között.

-         Én is szeretlek. – hallottam a válaszát. Kezei végigsiklottak a gerincemen, elérve a fenekemet, amibe belemarkolt. Belenyögtem a csókba, és szenvedélyesebben csókoltam Őt. Kezeimmel görcsösen markoltam bele a hajába. Belemosolygott a csókba. Hátradöntöttem az ágyon, majd ráültem a csípőjére. Ajkai nem eresztették el az enyéimet. Hevesebben csókolt engem, mikor pont úgy helyezkedtem, hogy az ágyékán ültem. Bár volt rajtunk nadrág – megjegyzem, remélem nem sokáig – mégis éreztem, hogy kíván engem, és ennek nagyon örültem.

-         Akarlak. – suttogtam a fülébe, próbáltam sexys és az érzéki hang keverékét megütni, amivel feltüzelhetem. Hevesebben válaszolt, mint hittem volna. Nem szólt semmit, csak leszakította rólam a pólót. Kikapcsolta a melltartómat, és mint kiéhezett vad a melleimre vetette magát. Próbáltunk halkak lenni. A vállába temettem az arcomat, hogy a sóhajaimat elnyelve selymes bőre. Beszívtam bódító illatát, majd szelíden beleharaptam a nyakába. Jóleső morgás szakadt fel a mellkasából, és még jobban, de mégis gyengéden szívogatta a melleimet. Ha harc, hát legyen harc. Leszakítottam a felsőjét, csodáltam egy ideig testét, majd a nadrágja is ugyan erre a sorsra jutott. Szoknyámat levéve rólam megcsókolt. Leszedtem róla a nadrágját. A falatnyi tangámat félretolva belém hatolt. A kéjes sikolyomat csak úgy tudtam megakadályozni, hogy ajkaimat az övéire tettem. Csípőmmel lassú, élvezetes mozgásba kezdtem. Halkan sóhajtottam, majd gyorsabb, lendületesebb mozgásba kezdtem. Egyre hangosabban nyögtem, mégis majdhogynem csak Ő hallotta. Mikor elérkezett a robbanás ajkát az enyémre nyomta, és ez nyomta el a végső élvezet édes hangját. Tudtam, hogyha neki valami baja esik, akkor én nem élem azt túl. Ha meghal, én teljesen biztos, hogy követem. Nem érdekel akkor Voltera, ha Ő nincs velem. Nem érdekel semmi rajta, és újdonsült családomon kívül.

-         Annyira szeretlek téged. – mormolta nekem, miközben a mellkasára vont.

-         Én is nagyon szeretlek, Edward. – mondtam, majd felemeltem a fejem, és rá néztem. Tekintetünk egybeolvadt, s mosoly kúszott angyali arcára. Az én imádott féloldalas mosolyom… Majd az arca hirtelen elkomorodott.

-         Mi a baj? – kérdeztem, miközben öltözni készültünk.

-         Apádék ide tartanak. – Megdermedtem helyzetemben. Tehát mégis ellenem fordul….