Új történet

Chinty agyából pattant ki egy szikra, a szikrából ötlet lett, az ötletből történet. Olvassátok el az ismertetőt, és ha tetszik, akkor majd látogassatok el ide: http://jasperfanfic-chinty.blogspot.com/

Caius Volturi a három vezető eggyike beleszeret egy lányba aki számára a világ legcsodálatosabb teremtése. A lány neve Gianna, és amikor Ő megkéri változtassa át, nemet mond mert képtelen volna elvenni a lelkét. Arra viszont nem számit hogy a lány nélkül nem tud élni, mégis ha felfedné felesége és Aró előtt a lány megölnék. Ezért peróbálja úgy intézni a dolgokat hogy eggyüt maradhassanak, mégis titokban és persze úgy hogy Gianna ember marad. Így is lett, de egy évre rá a lány teherbe esset -ekkor került sor arra hogy Caius mindent elmondjon másik kettő barátjának. Nagy meglepetésre beleegyeztek, de azt mondták a gyermek akit a szíve allat hord veszélyes lehet.- nagyon féltek az ismét megismétlödő újszülött gyermek háborura.- Caius eggyet értett bár más ok miatt.Nem akartam hogy élete szerelme, meghaljon.Gianna viszont hajthatatlan volt, Ő akarta a gyermeket, minden áron.Caius védte szerelmét ezért nem volt más választásuk, de amikor a gyermek megszületett, mindenkit rabul ejtett szépségével, és képtelenek lettek volna árteni neki. Giannát még sikerült átváltoztatni, a Cullen-ek segitségével. Carlise segitett a szülést lebonyolitani. Edward Cullen amikor belenézett a kis Isabella gyönyörű csoki barna szemeibe- ez volt Caius eredeti szemszíne.- mindha egyből beleszeretett volna. Eltelt 10 év és a gyorsan nővekvő Bella már kész felnőttnek nézett ki. Először rettegtek a gyors nővekedés miatt, de mindenki boldog volt amikor megállt a folyamat. Most 10 év elteltével, a Román csapat harcba szált a Volturival és a Cullen család segitségét kérték, így Bella és Edward újra találkoznak.

Lunar Eclipse 9.fejezet ízelítő

Mivel ma sajnos nem kaptok új fejeztet egy kis ízelítőt kaptok. Bocsi-bocsi. XD (Waneeey)
Érzékien csókolt, feltüzelve körülöttem mindent, és a testem parázslott. Szerelmemet Edward iránt nem is bizonyíthattam volna jobban hogy kimutatom ebben a csókban mindazt amit tényleg érzek iránta. Játékosan beleharaptam felső ajkába- persze vigyázva nehogy komolyan megsértsem- amitől felkuncogott és kezdte kapizsgállni mire megy ki az egész.
-Hát akkor játszunk!-lehelte finoman felső ajkamra amikor eleresztettem. Kezei fenekemre csúsztak- ismét- majd megragadott és felemelt és a falnak támasztott. Egy kis mozdulattal leszagadta rólam az Alice adott pólót. A ruha szakadását még lent is hallani lehetett, vele együtt Emmett nevetését. Ebben a percben egy kissé meginogtam, de mindez nem tartott sokáig. Amikor Edward ajkai reflex szerűen az ajkamra nyomódott. Eközben kezei a melltartóm csatjához kalandozott.

Lunar Eclipse - 8.fejezet

 

Meghoztam a következő fejezetet (Waneeey)

A komihatár 12 komi.:)

Jó olvasást gyerekek. 

Teljes béke.

(Bella szemszöge)

Tanya rámeredt összekulcsolt kezünkre, és nem csak Ő tett így. A Cullen család szinte minden tagja csodálkozva nézett – kivéve Alice-t és Jasper.

Kihúztam magam, és megeresztettem egy „hé, baby lekéstél” pillantást Tanyára.

-         Üljünk le… - indítványozta Carlisle megtörve a csendet. Tanya próbálta felszedni a leesett állát a padlóról. Kate furcsa képpel méregetett: nem tűnt barátságtalannak, hanem inkább kedvesnek, bizakodónak.

-         Rendben. – egyezett bele egy férfi. Nem láttam az arcát, de mikor megfordult felismertem. Eleazar volt. Sok ideig a Volturi szolgálatában állt. El akart menni, de apa nem akarta, aztán persze rávettem apát, mert tudtam, hogy Eleazar  megtalálta az igaz szerelmet.

-         Eleazar! – vigyorogtam. – Szia! – rám nézett, és láttam, hogy meglepett.

-         Kicsi Bella! – jött oda hozzám. Megölelt. – Megnőttél azóta, amióta nem láttalak.

-         Persze, hogy megnőttem. – vigyorogtam. – Megnőttem, azt mondtad „majd ha felnősz, megérted” megértettem. – mondtam. Látszólag senki sem értette miről van szó. Aztán Edward felkuncogott. Régen, mikor könyörögtem, hogy ne menjen el, mert itt is maradhat a szerelmével csak annyit mondod „majd ha felnősz, megérted”…

-         Tudom. – bökött Edwarddal ismét összekulcsolt kezünkre. – Látom. – mondta vigyorogva. Ez kissé javított a nyomott hangulatukon. Igen, csak az övéken, mert én teljesen boldog voltam. Leültünk, Edward mellett ültem, fejemet a mellkasán pihentettem. Tanya még mindig meresztette rám a nagy szemeit, de valahogy nem érdekelt a féltékenységi rohama. Magamban jó kuncogtam.

-         És....mióta vagytok együtt? – kérdezte mogorván Tanya.

-         Nem olyan rég óta. – mondtam.

-         Az érdekes. – mondta Tanya. – Egy királynő fiúzhat?

-         Én hozom a törvényeket, én szabom meg ezeket. – mondtam felemelve a szemöldökömet. Hallottam pár fojtott kuncogást a háttérből.

-         Ó, igen? – kérdezte. – A Volturi már nem csak az önfejű, hataloméhes Aro Volturira hallgat? – kérdezte szemtelenül. Na, nálam ezekben a percekben telt be a pohár, de megtanultam játszani a pókerarccal.

-         Nem csak rá, tudod vezető egyéniség vagyok, nem úgy, mint egyesek. Van egy olyan érzésem, hogy még egy aranyhalat sem tudnál eltartani. – mondtam. Magamban kuncogtam a frappánsra sikeredett válaszon. Tanya tátogni kezdett mint egy hal. – Bár ahogy nézem: a nyelvüket már megtanultad. – utánozni kezdtem a tátogását. Most már senki sem bírta, Rosalie Emmett vállára borulva fojtotta el nevetését, Emmett pedig nem is akarta palástolni, hogy tetszik neki a dolog, Esme is kuncogott, Carlisle mosolygott, hogy a felesége jól érzi magát, Alice csilingelve nevetett Kate-el, és Carmennel, Eleazar mosolygott, ahogyan Irina is, Jasper eltakarta a kezével a száját, ezt is lehet venni nevetésnek. Edward próbált nem nevetni, de éreztem, hogy rázza a nevetés.

-          Azt hiszem kijelenthetem, hogy Bella nyerte a szópárbajt. – vigyorgott „Emmettesen” Emmett.

-         A csatát megnyerte, de a háborút nem. – mondta Tanya az orra alatt.

-         Kíváncsian várom a következő menetet. – mondtam. – Amúgy meg az, hogy próbálsz hergelni, amint látod nem sikerül, szóval erről lemondhatsz. – mondtam. Annyira élvezem, hogy elégtételt nyújthatok. Tudja, hogy olyat nem csinálhat, mert csak egy szavamba kerül és neki nyikk.  

-         Észrevettem. – motyogta. Elégedetten álltam fel, és mentem az emeleti szobámba. Éreztem Edward tekintetét a hátamba fúródni, de nem álltam meg. Majd ha fel akar jönni akkor feljön. Becsuktam az ajtómat, majd ledobtam magam az ágyra. Nagy elégtételt érzek most, jól esett megleckéztetni egy beképzelt lányt.

-         Bejöhetek? – kérdezte Edward az ajtó előtt.

-         Persze. – mondtam mosolyogva. Most jutott eszembe: nem is beszélgettünk, mert elment értük a reptérre. – Gyere be. – mosolyogtam. Nem kellett kétszer mondani neki, leült mellém, és megfogta a kezemet. Jólesett az érintése.

-         Beszélni szeretnék veled, Bella. – mondta. Bólintottam.

-         Tudom, én is veled. – mondtam. Végigsimított a gerincemen, amibe beleborzongtam. Édes méz - napfény - orgona illata megrészegített.

-         Szeretném, ha tudd, hogy Én…én….én…én csak nemrég tisztáztam magamban az érzéseim. – Tudom mi jön, eldönti, hogy csak egy futó kaland voltam, és felejtsük el az egészet.. – De arra rájöttem, hogy többet érzek irántad, mint barátság, ezt már akkor tudtam, mikor elsőnek megláttalak. Nem voltam sosem olyan, aki folyton szerelembe esik, épp ellenkezőleg, régen azt hittem, hogy megvagyok Én egymagamban is. Nem voltam ilyen, mint most. Magányos voltam, és zárkózott. – Nem bírtam elképzelni a zárkózott Edwardot. Nem villantja fel édes féloldalas mosolyát, nem kápráztat el aranybarna szemeinek vad csillogása, vagy folyékony ónix szemei, amiben örökké el tudnék merülni. A zárkózott Edward gondolom üres, üveges tekintetű mogorva alak, remélem sosem fogom Őt így látni többet.

-         De mindent megváltoztatott, mikor jöttél, újra láttam a csillagokat. – mondta és aranybarna tekintete az enyémet kereste. Mikor egybeolvadtak a szemeink még a saját nevemre sem emlékeztem. Hiába, Edwardnak ilyen a hatása, megrészegít, annyira vágyok rá, mint drogos a heroinra. Megmásíthatatlanul beleszerettem Erre csak most jöttem rá igazán.. – Láttam a csillagokat, amiket te hoztál az egemre. Angyalok angyala vagy. Szeretlek, és örökké szeretni is foglak. – mondta. Annyira örültem ennek, de a torkomra akadtak a szavak. Nem bírtam megszólalni, csak ziháltam. Úgy vettem a levegőt, mintha szükségem is lenne rá, szerettem Őt, csak ennyit tudtam, egyenlőre ez is elég.

-         Gyere közelebb. – suttogtam neki. Csak suttogásra telt az erőmből. Megtette, amit az előbb kértem, olyan közel jött, hogy éreztem a leheletét az arcomon. Megsimítottam az arcát. Teljes áhítattal nézett rám. Az ingje gallérjánál fogva húztam magamhoz, és megcsókoltam. Belemosolygott a hevességembe, de a mosolyból morgás lett, gyengéd dorombolás. Nem tudom meddig csókolóztuk, aztán ez az egész átment valami másba. Mérhetetlen nagy vágyat éreztem utána, soha meg nem szűnő szenvedélyt érzek utána. – Szeretlek. – leheltem az ajkaira. Nem bírtam ellenállni. Éreztem, hogy már nem vagyunk az ágyon, de nem érdekel. Felemelt. Lábaimat automatikusan a dereka köré csavartam. A falhoz tántorogtunk, aminek nekidöntött. Belemarkolt a fenekembe, és belenyögtem a szenvedélyes csókba. Nyelve vadul táncolt az enyémmel. Megszakítottam a csókot, hogy áttérjek a nyakára.  Jólesően morgott, nem hagytam abba nyaka szívogatását. Kezével a derekamat dörzsölgette, és próbálta egyre jobban feltűrni a pólómat.  Szüntelenül nyögtem, mikor lehúzta rólam a pólót, és a nyakamat csókolgatta. Szívem szerint rögtön engedtem volna, hogy magáévá tegyen, de kellett még a játék….

Lunar Eclipse 7.fejezet

 Sziasztok!Remélem mindenkinek tetszeni fog a fejezet!Komihatár:11.Most kicsit levittük!Amúgy én (Chinty) Frisselek...Sok puszi


7.fejezet A denali klán felbukkanása...már csak ez hiányzott...


(Bella szemszöge)

-Köszönö Dimitri!-mondtam és felláltam mert belegondolni is szörnyű volt hogy talán tényleg szerelmes lenne belém. Már csak a gondolat is fájt hogy emiatt akár a kapcsolatunk is megromolhat.

-Nekem már mennem kell, de szeretnélek gyakrabban látni!-mondta majd rám mosolygott.-Mit szólnál ha telefonon megbeszélnénk egy másik időponttot...

-Nem hiszem hogy jó ötlet lenne!-mondtam.

-Miért?-kérdezte kissé dühösen.-Talán nem hiányoztam?

-Nem erről van szó!-mondtam majd megráztam a kezemet mindha elakarná feledtetni az előzö kijelentésemet.

-Akkor?

-Egyszerüen nem szeretném ha az apám, megbüntetne ezért!-mondtam majd szorosan maga köré fontam a kezem.

-Igazad lehet!-mondta.-De amint visszaértem Volterrába felhivlak!-figyelmeztetett.

-Ha nem tennéd, akkor csak azért elmennék haza hogy segberugjalak!-mondtam mosolyogva.

Felnevezett, édes vihogása bezengte az egész házt.-Megbszéltük!-mondta.

-És csak tudd, hogy nagyon szeretlek!-mondtam majd megöleltem.

-Én is kicsi, Bella!-egy apró puszit nyomott az arcomra mad kiugrott az ablakon.Csak reménykedni tudtam hogy nem szerelmes belém, mert azt hiszem az elrontaná a mi kapcsolatunkat.Mert azt hiszem az én szívem már foglalt.Bár még ebben sem voltam 100%-ig biztos, talán azért sem mert sohasem voltam eddig szerelmes és fogalmam sincs milyen érzései vannak olyankor az embernek/vámpírnak.
Egy ideig vártam, hátha Edward úgy dönt mégis vissza jön, de legnagyobb bánatomra nem így lett.És bevallom kissé fel voltam háborodva, habár én kértem meg hogy most ne zavarjon. Néhány másodperc múlva már fel alá járkáltam a szobámba és azt vártam hogy jöjjön már.Amikor hirtelen Alice robbant be a ajtón egy szomorú ábrázattal.
 

-Mi a baj?-kérdeztem csípőre tett kézzel.
-Jaj, Bella!-mondta.-A Denali klán fél órán belül itt van!
-Tessék?
-Amikor még itt volt a Volturiból...
-Dimitri...-szóltam közbe komoly hangon.
-Dimitri itt volt, Elezar felhívta Carliset hogy idejönnek látogatóba és Edward értük ment!-fejezte be egy szuszra.
-És mi itt a próbléma?-nem értettem mi a baj.
-Két ok!-mondta.Majd belekezdett az okok felsorolásába.-Az egyik az hogy Irana,Katy és Tanya anját a Volturi ölte meg, még a vámpír babák idejében amiért ellen szegült az apádnak és a bácsikáidnak!És mivel te is közéjük tartozol, meg lesz bennük az ellenszenv írántad, főllem Irana ilyen....És még ott van Tanya is!
 

-Várj egy kicsit Alice...ez nekem nagyon gyors!-mondtam majd feltettem a kezem.Halottam már a baba vámpírokról és hogy azért végeztek velük, és azért lett ez is egy történy mert a vámpír babák nem tudtak feljlödni, a testük abban az álapotban lett kövé.És sok esettben felfedték a vámpírokat. Apa nem hagyhatta hogy ez meg történjen ezért megölette őket és egy törvény lépet be, és ezek szerint az emlitettek anya ezt megszegte....Erről és miért tehetek?Egyáltalán hogy volt képes egy kisbabát akkora fájdalomnak kitenni?-Mond csak tovább!
 

-Bella kérlek ne őket rodd meg ezért!-mondta Alice.-Láttam az arcodon, én inkább magamért aggodnék, mert biztos ellenszenvesek lesznek veled!
-Hát engem nem érdekel!-mondtam dühösen majd felnyögtem, mert Alice arca megváltozott.-Mi a baj?
-Épp az imént mondtam hogy van más is ami szerintem téged jobban fel fog dühiteni!-mondta bologatva.
 

-És, mi az?-kérdeztem.
-Edward egy adonisz!-mondta ami nagyon meglepett.-Ettől függetlenül az én Adoniszom Jasper....de mások szerint a családban Ő a legtökéletesebb parti ha érted mire célzok!-majd rám kacsintott.Amit mondott az egy tény volt, és ebben eggyet is értettem.De mi itt a próbléma?
-Igen...de...
-Arra próbálak rávilágítani hogy Edward egy kapos pasi akinek nincs barátnője!-mondta mérgesen.-És a Denali klanban három facér nő is van, akik közül az egyik még szerelmes is belé!És minden alkalommal kikezd vele!
Kővé dermedve álltam akár egy idióta.
 

-Bella...jól vagy?-kérdezte Alice rémülten.-A sápadtnál is sápadtabb vagy!
Még jó amikor majd szét vet a düh és a féltékenység...Vajon az a lány szebb nálam?Lehetséges hogy a napokban vele kell összemérnem magam?Ha Edward a tét, akkor bármire képes vagyok!
-Remekül!-hazudtam.-Csak biztos...istenem!-ültem le az ágyra és kétségbeesetten az arcomat a két felhúzott térdem közé raktam.Sírni akartam de egy könny sem jött ki szemeiből...
-Még nincs veszve semmi!-mondta majd megölelte össze gömböjődött testemet.
-Ez a nő, mióta is flörtől vele?-kérdeztem.
-Amióta ismerik egymást!-mondta.-De Edward nem szereti, sőt, néha még idegesiti is Tanya viselkedése.
-Szóval Tanya!-morogtam kellemetlenül. Legszívesebben kitörném a nyakát.Miért érzek így?Lenne rá okom? Igen!
 

-Megjöttek!-motyogta halkan.A sok hang egyszerre szürödött fel.-Öltőzz gyorsan fel, és eggyűt lemegyünk!
-Rendben!-szipogtam a semmit, talán a maradék önérzetemet.Gyorsan kutatni kezdtem egy farmer és egy poló után.De Alice hirtelen a kezem felé nyúlt.
-Te meg mit művelsz?-kérdezte egy gonosz mosollyal az arcán.
-Épp felöltözni szerettem volna, de te megálitottál!-mondtam a tényeket.
-Inkább ezt vedd fel!-majd kutatni kezdett a ruhák között.
 

Néhány másodperc múlva a kezében volt egy mini szoknya, és egy kivágott felső ami elég kihivó volt.Máskor nemet mondtam volna, de Edwardért bármit.Gyorsan öltöztem át és a végeredmény engem is megdöbbentet.Kifésültem a már megszáradt hajamat majd eggyüt lementünk.
 

Mielőtt még bemutathattak volna a családnak Edward csodáló tekitetével találtam szembe magam.Amik végül végig járták az egész testemet.
 

-Gyönyörű vagy!-jött oda hozzám és arcon puszilt.Érintésétől egy láng lavina indult el a szívem felé.
-Köszönöm.!-suttogtam.
 

-Őt itt Bella Volturi aki most nálunk vendégeskedik!-mondta Carlise az előttem lévő családnak.
-Én Tanya vagyok!-jött oda hozzám egy kissé mogorva lány aki szép volt az tény, de Rosalit úgysem körözheti le...
-Tanya, a gondolataidat tartsd féken!-orditott rá Edward, és egy csábos mosoly ült ki az arcomra.Kezemet az ővébe helyeztem amitől kissé lehigadt.Újjaink pedig összefonodtak

Lunar Eclipse 6.fejezet

Sziasztok!Most én(Chinty) hoztam nektek egy fejit.A komi határ:15 megjegyzést.Mivel ha jól nézem 31 rendszeres olvasónk van!Amit nagyon köszönöm!Jó olvasást

6.fejezet Egy szerelem kezdete?

(Bella szemszöge)

Edward nem mondott semmit csak közel jött hozzám, arcán egy torz maszk volt.Szemeiből áradt a felém irányuló hatalmas harag és kétségbeesés.Iránta táplált hatalmas dühöm csak fokozódott.Nem halott még a kopogásról?Egyáltalán halott már az illemről.
-Hallottál már a kopogásról?-kérdeztem gúnyosan.

-Képzeld halottam!-morogta nekem kétségbeesett hanggal.
-Akkor ha megbocsátasz, szeretnék átöltözni!-mondtam.
-Nekem el kell mondanom valamit!-mondta és arany színű szemei ismét tiszták voltak.Egyre csak közeledett felém, már csak 2 mm-er választott el minket egymástól és mégis olyan hosszú volt a köztünk lévő távolság.-Sajnálom hogy megcsókoltalak, akaratod ellenére!
-Engem nem a csók zaklatott fel!-mondtam ki az igazságot.
-Akkor miért voltál lenn olyan igazságtalan?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-Igazságtalan?Még azt mered mondani hogy én voltam igazságtalan amikor te megcsókoltál aztán csak úgy elmész?-kérdezte idegesen és biztosra veszem ha lehetne már lángolna a fejem.Az eszem szerint legszívesebben felpofoztam volna, de a szívem -ami már évek óta egy jár tömb-iránta sóvárgott.Mondtam volna hogy hallani sem akarok róla soha többet, de akkor saját magamnak hazudtam volna.
-Nagyon kedvellek, Bella!-nyögött fel tehetetlenül.-Ezért csókoltalak meg, és azt hittem talán te máshogy vélekedsz rólam.Ezért mentem ki a szobádból és mentem Jasperékhez!

-Én is kedvellek!-mintha egy nagy teher zuhant volna le rólam amikor kimondtam.Elmosolyodott és közelebb jött, sokkal-sokkal közelebb.-De ez nem változtat azon hogy csak úgy elmentél miután megcsókoltál!

-Tényleg nem, és nagyon sajnálom!-mondta szomorúan.-Mi mást mondhatnék?

-Semmit!-suttogtam.

Tisztában voltam azzal hogy köztem és Edward közt nem lehet semmi.Apám első dolga lenne megöletni, akkor is ha ezzel felrúg egy fontos barátságot a Cullenekkel.De mégis, Edward nagyon közel állt a szívemhez és képtelen vagyok neki ellen állni.

-Kérlek menny ki!-mondtam kissé kedv vesztve.Ha most szívem lenne biztos összetört volna. Ha most tudnék sírni, már patakokban jönnének a könnyeim.Szerelmes vagyok, talán?Ezért fáj annyira hogy el kell váljak Edwardtól és a felém sugallt érzéseitől.Habár még egy ideig egy házban leszünk, kerülnöm kell!

-De Bella!-mondta d leintettem.

-Szeretnék átöltözni!-mondtam.

-Nem menyek ki amíg el nem mondod mi a baj?-mondta.-Mi t9rtént?Az előbb még,...Annyira... kiszámíthatatlan vagy Bella!

-Ez talán igaz!-mondtam.-De ha nem mész ki akkor én magam foglak kilögdösni az ajtón!

Ismét közelebb jött hozzám és mit sem töródve védekezésemmel megcsókolt.Ajkait gyengéden az enyémre tapasztotta és ott tartotta várva arra hogy visszacsókoljak.Nem volt erőm arra hogy ne tegyem meg.Ajkaim szétnyíltak és beengedtem Edward nyelvét a számba.Kezeimet görcsösen felálló hajába túrtam, míg az Ő kezei a derekamra csúsztak.Mindig azt szokták mondani az első csóknál nincs jobb.Hát ez ezerszer jobb volt és ez nem egy pillanatig tartott.Kőkemény teste az enyémnek nyomódott így tartva a rajtam lévő kissé vizes törölközőt.Mézédes ajkai kényeztették ajkaimat, míg nyelve szenvedélyes táncot járt az enyémmel.Habár tudtam nem alkalmas a pillanat és nem szabadna tennem, mégsem tudtam mit csinálni a feltörő érzelmeimmel amik most cserben hagytak.Már azt sem tudtam volna meggátolni ha itt és most magáévá tesz.Talán ez mégis a szerelem lenne?szerelmes lennék?Nem tudom biztosra hiszen soha ez előtt nem éreztem még ilyen intenzív vágyakozást egy férfi iránt.

Kényes nyögés jött fel belőlem amikor Edward keze a fenekemre siklott majd a combomra.Lábaimat automatikusan a dereka köré csavartam és csókoltam tovább.Vámpírok vagyunk akiknek nem szükséges a levegő vétel.Mégis amikor egy kis időre elszakadtunk egymástól mélyeket lélegeztünk.Megszólalni sem tudtam annyira szükségem volt az emberi oxigénre.

-Fontos vagy nekem,Bella!-mondta.-Érted már?

-Igen!-suttogtam.Fejemet Edward nyakához nyomtam és lágy csókokkal borítottam be, azt a pontot.Edward ölében voltam aki nem régiben a falnak dönt és úgy tartott.Lány kezei simogatták csupasz hátamat, amit a törölköző nem takart.-Nekem is fontos vagy!-mondtam ki végül az igazságot ami már rég a szívemet nyomta.Erre csak még szorosabban ölelt magához én pedig a testéhez simultam.Mindta pont nekem tervezték volna Edward karját.

-Szeretném ha tudnád, hogy ilyet még soha sem éreztem!-mondta.-Nem tudom még ésszerűen kezelni és amikor megcsókoltalak megijedtem!De ez ne gátoljon téged!És ne legyél rám mérges!

-Nem haragszom!-mondtam, bár haragudtam most hogy tisztáztuk nem.-Örülők hogy nem azért mentél ki a szobából mert megbántad hogy megcsókoltál!

-Dehogy bántam meg!Az volt a legésszerűbb és legjobb dolog amit egész életemben/létezésemben tettem!-lehelte felső ajkamra.Ismét megcsókolt volna amikor halk kopogásra lettünk figyelmesek és mind a ketten összerezzentünk.

-Bella visszajöttem!-halottam meg Dimitri hangját.tudtam hogy Edward bajban lesz ha Dimitri meglátja.

-El kell bújnod itt!-suttogta felébe.-Amíg nem sikerül leráznom!

-De utána újra beszélhetünk?-kérdezte Ő is halkan.

-Majd még meglátjuk!-mondtam.Szerettem volna köszönteni a fiúkat és egy kicsit Dimitrivel lenni.De örültem volna ha egy kicsit Edwardal is maradhatok.-Csak előtte szeretnék egy kicsit velük lenni!

-Rendben!-mondta szomorúan ami a szívembe mart.-Csak intézd úgy hogy kissuranhassak!

-Köszönöm!-mondtam majd a köntösömért nyúltam, hiszen mégsem mehettem ki így.Számomra már az is nagyon zavaró volt hogy Edward így látott.És akkor eszembe jutott hogy az ablakon is kimehet, de mire hátra néztem már eltűnt.Az ablak nyitva volt.Lehet hogy megbántottam? Végülis én is ezt az ötletet akartam megosztani vele.Kiléptem immár köntösben és Dimitri döbbent szemeivel találtam szembe magam.

-Annyira sajnálom, talán megzavartalak?-kérdezte.

-Nem dehogy!-mondtam.-Annyira örülök hogy látlak titeket!-megöleltem Dimitrit aki egy puszit nyomott az arcomra.Hátul Felix mosolyogva figyelt minket.

-Nekem nemsokára mennem kell!-mondta.

-Jah, a szerelme már várja!-heccelte Dimitri.

-Maradj már!-böktem meg.Majd megöleltem Felixet.-Nagyon gratulálok nektek!Chelsea mindent elmondott!

-Köszönjük!-mondta.Majd megpuszilt és elbúcsúzott.-Aztán ne maradj sokáig Dimitri!

Miután elment kettesben maradtunk az én legjobb barátommal aki már nagyon hiányzott nekem.El sem tudja képzelni mennyire.Sokat beszélgettünk arról mi is történt amíg én távol voltam.Habár telefonon mindig megbeszéljük.Amikor az ölébe kerültem teljesen magával ragadott arceszének mámorító illata.Bár Edward illata és kisugárzása jobban hozzám szokott.

-A néger vámpírral kapcsolatba pedig jól döntöttél!-mondta.-Ne terheld magad ilyenekkel!

-Tudom hogy jól cselekedtem, csak épp azt nem hogy miért kell mindenkinek rossznak lennie?-kérdeztem.-Miért kell minden vámpírnak embert ölnie?

-Ez a túlélésünket jelenti!-mondta komoran.

-De te is tudod hogy a Cullenek, nem ölnek embert mert állatokkal táplálkoznak!-mondtam.

-Akkor miért kérdezted azt:Hogy miért mindenki?Amikor itt van az orrod előtt az hogy nem mindenki...-mondta.-Valaki már természetből gyilkol!Ahogy mi is, Bella!

-Nem!-morogtam majd kibújtam az öléből.-És soha többet nem akarok embert ölni!

-Akkor mégis hogy akarsz királynő lenni?-kérdezte.

- Azt sem tudom hogy az-e akarok lenni!-mondtam dühösen.

-Ahh, kicsit Bella...-sima kezét az arcomra tette és ott tartotta egy ideig ami nagyon jól esett.Egy pillanatra még a szememet is becsuktam.-Miért van úgy ha valaki megismeri a Cullen családot máris ember párti lesz?

-Nem az Ő hibájuk!-néztem rá.-Egyszerűen fáj hogy embert ölök.Az eddig megölt emberek arca mindig előttem lebeg amikor egyedül vagyok!Néha már annyira félek ettől!-nyögtem fel.Dimitri ajkait elhagyta egy Francba- szó majd kitárta a karját és mához ölelt.

-Megérteni nem tudlak!-mondta majd belepuszilt a hajamba.-De veled maradhatok hogy enyhitsem!

Először nem tudtam miről beszél, viszont amikor egy puszit nyomott az államra megijedtem.Mégsem toltam el magamtól, hiszen nem tudhattam milyen szándékkal tette.Talán csak azért mert szeret és meg akar óvni.Vagy azért mert szerelmes belém.......

Lunar Eclipse - 5.fejezet

Meghoztam a következő rész(Waneeey), vagyis ti megírtátok a tíz komit, én hoztam fejezetet. A komihatár: 11 komi. Most már nem kedveskedem!:) Na, de jó olvasást, aztán komizzatok!

Veszekedések, beletörődés, bánat

(Bella szemszöge)

Mire feleszméltem az ajtó csukódott, és én egyedül maradtam. Hát ez szép, megcsókol, aztán meg lelép? Milyen viselkedés ez? Talán megbánta az egészet, megbánta azt a csodálatos pillanatot, amit most ezekben a percekben éltem át? Természetesen megértem, én sem vállalkoznék ezeknek a tetteknek az elviselésére. Én is hátat fordítanék saját magamnak, otthagynám magam a hülye gondolataimmal, érzéseimmel, cselekedeteimmel együtt.

Talán csak egy futó kaland lennék én, aki hátráltatja számára az igaz szerelmet?

Halk kopogtatást hallottam, reméltem, hogy Edward lesz, de mikor beleszagoltam a levegőbe, felismertem az illatot, ami nem volt méz - napfény - orgona, hanem csokoládé, és mandula. Vagyis éppen Alice áll az ajtóm előtt. Gondolkodtam, hogy be engedjem-e végül aztán arra jutottam, hogy jó nevelést kaptam, és annak az alapszabálya, hogy mindenkit meg kell hallgatni, akármennyire is fontos a dolog, amit akkor jelen pillanatban csinálsz.

Nagy levegőt vettem, s kinyitottam az ajtót, a maszk akkor kapcsolt be az arcomon fent hagyva a „minden rendben” álcát. Pedig semmi sincs rendben. Edward adott egy csókot, és itt hagyott csapott-papot…

-         Szia Bella! – mondta mosolyogva Alice, és én szélesebbre nyitottam az ajtót, hogy a barátnőm bejöhessen rajta. – Gond van? – kérdezte, mikor találkozott a tekintetünk?

-         Nem, nincs. – mondtam, majd elfordultam.

-         Bella, etessd azt ezzel, aki ezt elhiszi, jó? – nézett rám, mint egy hülyére.

-         Nem, tényleg semmi gond sincs, komolyan. – mondtam. Felvettem a hideg maszkot, mely semlegesíti az érzelmeim. Letiltottam minden képességet a közelemben. Jasper nem érzékeli az érzéseim, Alice nem látja a jövőm, és Edward sem tudja olvasni a gondolataimat – természetesen ezt eddig se volt képes csinálni.

-         Nem tudom te, hogy vagy vele, de én nem szeretem, ha hazudnak nekem, te is így vagy vele, Bella? – kérdezte szemrehányóan. Képes átlátni az éveken át épített maszkomon?

-         Jól van, akkor ülj le, és kitálalok. – mondtam sóhajtva. Amúgy is el akartam neki mondani, mert nem akartam Heidit ilyen hülyeségekkel zavarni. Szóval kitálaltam neki mindenről. A végén leesett állal állt előttem. Tudom, ha nem én lennék a főszereplő a „történetnek” akkor én is hasonlóan reagálnék.

-         És egyszerűen otthagyott? – kérdezte, és már fel készült állni a helyéről. Dühtől izzó tekintete találkozott a tekintetemmel. Valahogy most olyan gyengének éreztem magam. Gyenge nélküle, gyenge a támogatása nélkül. Gyenge minden nemű szeretete nélkül.

-         Ne menj, Alice! – fogtam le barátnőmet, mert már az ajtónál volt.

-         Nem, elbeszélgetek Mr. „Mindent jobban tudok”úrral. Megérdemli a lecseszést az a hülye gyerek!

-         Ne, Alice, hagyd! – mondtam, majd visszarántottam Őt a helyünkre. – Nem akarom, hogy megint magát marcangolja mindenért.

-         Már késő. – mondta morogva.

-         Ezt, hogy érted? – kérdeztem zavarodottan. Edward magát marcangolja? Megint? Miért?

-         Azért, mert most jövök Jazztől, és Edward megint magát okolja mindenért, de nem volt hajlandó elmondani miért, azért jöttem most hozzád, mert meg akartam kérdezni, hogy tudsz-e valamit. Most már mindent értek… - mondta megvilágosodva. Örülök, akartam mondani, de nem jött ki hang a számból. Először kinyitottam, majd megint becsuktam. Szerintem pár percig csak úgy tátogtam, mint egy hal.

-         Nem fogom könnyen adni magam. – mondtam makacsul. – Nem érdekel, Edward Cullen.

-         Én komolyan nem értelek titeket. – csóválta a fejét Alice. Eltűnt a harag a szemeiből. – Az egyik percben sínylődtök a másik után, a másikban már ki nem utáljátok egymást…

-         Én nem utálom, csak nem adom magamat könnyen. Ha kell, akkor nem is adom magam.

-         Jól van. – mondta. – Öltött át, majd gyere le a nappaliba. Carlisle tanácskozást akar, és azt akarja, hogy te is ott legyél, érted?

-         Mint a nap. – mondtam, és már a fejemben volt az ördögi terv.

-         Akkor lent találkozunk. – mondta, én pedig biccentettem, hogy rendben van. Kisétált az ajtón. Beléptem a gardróbomba, és kiszedtem belőle a most vásárolt mini ruhát, hozzá egy pánt nélküli felsőt, és egy tornacipőt. Oké, tudom, hogy a tornacipő nem éppen a legjobb választás, de mit csináljak? Én imádom az enyémet! Kinyitottam az ajtót, s nagy sóhajjal kiléptem rajta. Edward is akkor lépett ki, és a szemei kikerekedtek a combjaim láttán. Magamban kacagtam, mert pontosan ezt a reakciót  akartam kicsikarni belőle, ás láss csodát: sikerült.  Nem néztem rá, tökéletesen levegőnek néztem. Lementem a nappaliba ember tempóban, tudtam, hogy Edward szorosan mögöttem halad, és talán a rángatózó csípőmet figyeli. Hah, csezd meg, Edward Cullen! Leültem a kanapéra, amin Alice ült Jazz társaságában. Elkaptam Rose tekintetét, és elvigyorodott. Tudta, mire készülök, nem kell ahhoz  Alice.

-          Nos, szeretném még kérdezni tőletek, azt, hogy kaptam egy ajánlatot a kórháztól, elfogadjam? – kezdte Carlisle.

-         Szerintem a poszttól függ, mert ha az onkológiára tesznek, akkor meg akarnak szabadulni tőled, ha a sebészetre, akkor megtartani akarnak, ha nagyobb állást kapsz, akkor akarnak biztosra megtartani. – mondtam. Kiismertem az orvosokat.

-         Egyetértek! – mondta Alice. Rávigyorodtam, egy kacsintást kaptam válaszul.

-         Szerintem is remek ötlet, vállald el. – mondta mosolyogva Esme.

-         Jasper? – fordult Carlisle egyik fia felé.

-         Szerintem is. – mondta Jazz.

-         Emmett?

-         Tök jó, fogadd el. – mondta Emmett, s megeresztett felém egy kaján vigyort.

-         Rosalie? – fordult Carlisle Rosalie felé.

-         Fogad el. – mondta Rose.

-         Edward? – az említett nem válaszolt, csak bólintott.

-         Bella? – kérdezte Carlisle tőlem.

-         Fogadd el, Carlisle, remek ötlet. – mondtam mosolyogva, de közben fél szememet Edwardon tartottam.

-         Rendben, akkor máris felhívom őket. – mosolygott Carlisle, elővette a mobilját, és elvonult egy csendesebb sarokba telefonálni. Furcsa csend telepedett le a konyhába, szerintem megérezték a feszültséget.

-         Nos, minden rendben? – kérdezte Carlisle.

-         Minden. – mondta Alice. – Legalábbis velünk. – mondta Alice, és belekarolt szerelmébe.

-         Velünk is. – mondta Emmett kajánul vigyorogva. Szerintem el akart ejteni pár perverz  megjegyzést, de akkor észrevette, hogy Edwarddal csendben hallgatunk.

-         Persze, hogy minden rendben. – mondtam keserűen. – Edward kihasznál minden pillanatot, ugye? – mondtam a gúnyos megjegyzést, aki erre felkapta a fejét. Felhorkantam, majd felálltam. A lépcső felé vettem az irányt, hogy egy kis időt eltöltsek egyedül, mikor megszólalt.

-         Bocs, nem teljesen értettem, hogy mire gondolsz. – mondta Edward, s még mindig éreztem a perzselő érzést a hátamnál.

-         Pedig szerintem egészen világos voltam. – mondtam fintorogva.

-         De én mégsem értettem. – mondta, és éreztem, hogy értette, csak ezzel próbál meg felidegesíteni. Szerencséje, hogy nyugodt lélek vagyok, nem adom könnyen magam.

-         Látom már: te sok mindent nem értesz! – mondtam ideges gúnnyal. Most Ő horkant fel. Kezdtem kijönni a béketűrésemből.

-         Bocs, most nincs igazán kedvem hallgatni a hülyeségeidet, elég világosan beszéltem? – kérdeztem. Meg sem vártam a választ, felmentem az emeltre. Szerintem letusolok. Fogtam a törölközőm, és átmentem a fürdőszobába.  Bementem az ajtón. Megnéztem magam a tükörbe, meglepődtem a változáson: szemeim alatt fekete karikák éktelenkedtek, szemeim elvesztek a sötétségben.

Megnyitottam a csapot, és befeküdtem a meleg vízsugár alá. Csobogtattam egy jó ideig a vizet, majd elzártam. Sokáig gondolkodtam róla. De valahogy sosem jutottam dűlőre. Miért nem tudom elfelejteni? Miért nem tudom azt csinálni, mint az emberek? Az én emlékezetem miért nem tud szitává válni, mint az embereké? Nem, én sosem felejtek, sosem. Minden egyes megölt ember arca a fejemben lóg, sosem fognak onnan kiszabadulni, mert elégtek a tűzben, a megsemmisítő tűzben.

Testemet törölközőbe csavarva fésültem a hajamat. Ekkor valaki benyitott a fürdőszobába.

Szembetaláltam magam egy éjfekete szempárral.

Lunar Eclipse - 4.fejezet

M 

Meghoztam a következő részt. Én írtam meg (Waneeey) csigázlak egy kicsit titeket.:) A komihatár 15 komit.:) hahaha. Jó olvasást, és komizzatok sokat:)

A néger vámpír visszatér, avagy a pokolban találkozunk! 

(Bella szemszöge)

A napok rettentő nagy gyorsasággal teltek. Alice elvitt vásárolni – hihetetlen, igaz?

Emmett elsütött pár hülye poént – nem vettem fel, már megszoktam.

Esme kedves volt, és szeretetre méltó, mint mindig. Carlisle sokat kérdezett apuról és anyuról, kedvesen válaszoltam a kérdésekre. Rosalie kérdezett arról is, hogy pontosan milyen változásokat szeretnék véghezvinni – emellett segített leállítani Emmett hülye vicceit – Jasper sokat kérdezett a kiképzésemről – megígértem neki, hogy majd megmutatom neki, mire is vagyok én tulajdonképpen képén – katona volt, egyrészt ezért is kíváncsi, nem gond, amíg diszkréten kíváncsi, máskülönben a kíváncsiság bajt hozhat a fejére, de tudom, hogy Jasper csak ilyen téren kíváncsi, szóval semmi gond. Edward aranyos volt, és az estéimet vele beszélgettem át – kiderült, hogy remek póker játékos, és este ezzel töltöttük el az időt. Összességében egész jól megvagyok – bár még mindig rettenetesen hiányzik a családom, ezért is folyamatosan tartom velük a kapcsolatot – legfőképpen ezért is nő nagyon a telefonszámlám, mivel másfél órás beszélgetést bonyolítottam le csak Demetrivel.

-         Szia Bella. – jött be az ajtómon Edward. Mosolyogva megpaskoltam neki a helyet, hogy üljön le.

-         Szia Edward, mi újság?

-         Az elmúlt tíz percben semmi. – nevetett. Tíz perce váltunk el, mikor eltűnt Alice hatalmas gardróbjában. – Veled?

-         Nem tudom, kicsit letört vagyok ma. – motyogtam. Valóban így éreztem. Nem tudom miért.

-         Miért? – kérdezte, miközben átölelte a vállamat. Megborzongtam.

-         Nem tudom, de már éreztem ilyet. – mondtam, és visszaemlékeztem a tárgyalótermi eseményre. Demetri már két napja nem hívott, és nem tudom elérni telefonon. Félix sem veszi fel a telefont…kezdek megijedni. – Éreztem már ilyet, émelygek. Valami gond van, tudom.

-         Hogy érted, hogy éreztél már ilyet? – kérdezte összeráncolt homlokkal.

-         Még mikor Volterában voltam. – mondtam – aznap reggel, mikor idejöttem, egy vámpírt hoztak be nekünk; vámpírokból állított össze hadsereget, de levertük őket, na mindegy, szóval a képessége mindenkire máshogy hat; anyám azt mondta, neki olyan érzése támad, mintha nem maga irányítaná saját magát, én émelygek tőle. Ráadásul Dem már napok óta nem veszi fel a telefont, aggódom Edward. – mondtam ezt egy szuszra.

-         Ne aggódj, mindennek meg van az oka: ezt évek során megtanultam.

-         Hány éves vagy? – kérdeztem.

-         110. – mondta vigyorogva.

-         Öregapó. – hecceltem.

-         Mondja a fiatal kis csitri. – mondta és még mindig vigyorgott. Szívdöglesztően…ahogyan szokott. Egy pillanatra mindenről megfeledkeztem, majd észbe kaptam és próbáltam valami értelmes fejet vágni. Hirtelen elszédültem. Edward ölébe estem.

-         Bella! – mondta, és felemelt. Hihetetlen, de az ölében voltam.

-         Én….én…én…nem… - motyogtam. Olyan rosszul voltam, hogy beszélni is alig tudtam.

-         Bella! – rázogatni kezdett, gyengéden, de megéreztem.

-         Be kell kapcsolni a…a…a pajzsom…. – mondtam, és koncentráltam. Sok fáradozás után végül sikerült, és az émelygő érzés eltűnt. – Huh. – nyögtem, de fel is álltam. Tudtam a tényt: itt van.

-         Mi történt, Bella? – mondta Edward, és mellém állt. – Az előbb még…az előbb még..

-         Itt van. – motyogtam. Kimentem az erkélyre, és kiugrottam az udvarra. Már hallottam a neszeket a bokorból. Furcsa volt, mert egyszerre négyet is hallottam. Ez meg mi a franc? Edward akkor mellém ért.

-         Bella, minden rendben? – kérdezte. Igen, akartam válaszolni, de a meglepettségtől nem tudtam megszólalni.

-         Gyere elő Dem! – mondtam vigyorogva. Hallottam Demetri hangját a bokor mögül. Tudtam, hogy itt van. – Sosem voltál jó lopakodásból!

-         A francba, Félix! – kiáltotta Demetri, és hallottam egy nagy csattanást. – Már megint lebuktattál.

-         Nem Ő bukatott le! – mondtam vigyorogva, s közelebb mentem a bokorhoz. – Egy: majdnem elájultam a néger vámpír képességétől, második: olyan hangosan beszélsz, hogy szerintem még Port Angelesben is hallották! – mondtam.

-         Igen, igen! – védekezett Félix, miközben már felém tartottak. – Azért hoztuk, mert apád mondta, hogy csak rajtad múlik az élete. Megölte az egyik fontos rabunkat.

-         Azt? – kérdeztem komoran. Volt egy nagyon fontos rabunk: egykoron egy Victoria nevű vámpírnak dolgozott, de ebbe most ne bonyolódjunk bele.

-         Azt. – bólintott komoron. – Másrészt, pedig megtámadta az anyádat a képességével, ha Sulpicia nincs, akkor gondok történhettek volna. – Micsoda? Oké, megölt egy csomó mindenkit, ez még talán elviselhető – tudom, hogy szörnyű tett, de megéri megtartani a harcokra – de, az hogy a tulajdon anyámat bántja megbocsáthatatlan. Nem gyakran szoktam halálos ítéletet hozni, de most érzem, hogy azt fogom tenni.

-         Öljétek meg. – mondtam ridegen.

-         Kérem…királynőm…ne…. – nyöszörögte, s letérdelt elém.

-         Ne merd bemocskolni a cipőjét, te mocskos… - morogta Demetri, de leintettem.

-         Szerinted ezek után még nyelni fogom a tetteidet? – kérdeztem élesen. Sejtette, hogy most nem fogom kihúzni a csávából. – Másodszorra támadtál rá: ne, hogy már a nyúl vigye a puskát!

-         Kérem, esküszöm, hogy nem lesz több ilyen. – mondta nyöszörögve.

-         Valóban nem lesz több ilyen. – mondtam. – Intézzétek el, majd gyertek vissza, itt várok. – bólintottak, majd az erdőbe hurcolták a rabot. Még hallottam, hogy felkiált:

-         Az ördög vigye el azt a rohadt királynőt!  - kiáltotta – A pokolban majd találkozunk! – Edward felhorkant.

-         Hát nem sűrűn. – mondta, majd megcsóválta a fejét.

-         Tessék? – kérdeztem.

-         Azt mondta: a pokolban majd találkozunk. Nem hiszem, hogy fogtok ott találkozni. Ha egyszer meg is halsz, akkor is a menybe jutsz!   

-         Köszönöm. – mondtam. – De nem hiszek benne.

-         Attól még, hogy néhány vámpírt a halálba küldesz, az nem gonoszság, csak igazságosság! – mondta. – Azt mondtad újszülött sereget csinált, és sokszor megtámadott titeket: ez azt jelenti, hogy képes vagy igazságot osztani Bella! Igazságos vagy! Gondolja arra, hogy milyen sok ártatlan lélek veszett el miatta.

-         Köszönöm, Edward. – mondtam és megöleltem. – Ez kedves.

-         Nem kedvességből mondtam. – mondtam, majd közelebb araszolt hozzám. – Azért mondtam, mert így gondolom. – mondta.

-         Tudod, sokan nem pontosan így gondolják. – horkantam fel, s a régi emlékek jutottak az eszembe. Sokan mondták, hogy nem leszek alkalmas a feladatra, hogy egy senki vagyok.

-         Én pontosan így gondolom, és ez nekem elég. – mosolygott lehengerlően. Olyan volt, mintha a kemény, vámpírcsontjaim olvadoznának. Kezeit a derekamra tette. Megsimította.

-         Fontos a véleményed nekem. – mondtam mosolyogva, és legfőképpen megrészegülve édes, mámorító illatától. Mámorítóan édes…

-         Köszönöm. – mondta.

-         Nem kedvességből mondtam. – idéztem Őt. Mosolyogott, és végighúzta hosszú, fehér ujjait a derekamon. Megborzongtam az érintésétől.

-         Az jó. – suttogta, és egyre közelebb jött hozzám.

-         Tudom. – mondtam. – Amúgy szerinted túl kemény voltam? – kérdeztem.

-         Nem, én a helyedben már rég megölettem volna, de te vagy a királynő, te vagy a legigazságosabb. – mondta. Éreztem a leheletét az arcomon.

-         Értem. – mondtam, s az orrunk már összeért. Éreztem, hogy talán nem éppen alkalmas a pillanat, de mégsem tudtam ellenállni. Edward ajkait gyengéden hozzányomta az enyémhez, majd már csak az ajtót hallottam csukódni….